Megújul a Land Rover Freelander

2003.07.30. 13:06

 
   
   

Új hűtőmaszk és hátsó rész, valamint átdolgozott belső jellemzi a Land Rover hobbiterepjárójának felújított változatát. Első pillantásra a nagyrészt az autó színére fényezett és a korábbinál markánsabb, szögletesebb orr tűnhet fel, amelyet a lökhárító két függőleges fekete csíkja tesz igazán jellegzetessé. Hátul jóval kisebb mértékű a változás: itt mindössze a színre fújt lökhárító és a benne elhelyezett kisebb lámpacsoport formája változott.

 
   
   

A legtöbbet azonban a belső téren változtattak, amely a vásárlók kritikái nyomán sokkal jobb minőségérzetet nyújt, elsősorban a jobb anyagválasztásnak és a bőséggel alkalmazott alumínium betéteknek köszönhetően. Emellett a típussorozat egy új változattal is gazdagodik: a Freelander Sport azoknak készül, akik nem szándékoznak terepre menni az autójukkal. Az új változat elsősorban 30 mm-el alacsonyabbra állított és keményebb rugókkal felszerelt futóművében különbözik a korábbiaktól, felismerni viszont 18 hüvelykes alufelnieiről a legegyszerűbb.

 
   
   

Műszaki téren persze alig változtattak az autón, ami érthető is, hiszen 2005-ben érkezik a Ford alkatrészekre épülő utód, így nem lett volna kifizetődő az aktuális modell fejlesztésébe jelentős túlzottan nagy összeget ölni. A felújított Land Rover Freelander első példányai novemberben kerülnek a kereskedésekbe.