Bestsellernek szánják az új Fiat Pandát

2003.09.03. 13:44

Az új kisautó bemutatóján hatalmas számok hangzottak el. A Fiatnál korábban úgy nyilatkoztak , hogy évente 160.000 kisautót gyártanak majd a konszern lengyelországi gyárában, de most még merészebb terveket vázolt a Fiat-Lancia márkacsoportot irányító Gianni Coda.

A vezető szerint a szeptember közepétől megvásárolható új kisautóból még az idén 70.000 példányt szeretnének eladni, a 2004-es cél pedig a 200.000-es álomhatár elérése lesz. Később, a típus újabb változatainak bemutatása után ez a szám Coda szerint meg kellene közelítenie a 220.000 példányt, és ezt a mennyiséget mind Európában szeretnék eladni. Ez pedig nem kis szám, figyelembe véve, hogy az egész európai kisautó-piacon évente összesen 1,2 millió jármű fogy el egy évben. Ezek szerint a Fiat már az első teljes évben több mint 16 %-ot szeretne kiharapni az európai eladásokat jelképező tortából. A Panda esélyeit persze nagyban növeli igen alacsony vételára: Nyugat-Európában 7.950 és 10.950 euró, azaz átszámítva 2,04 és 2,8 millió forint közti áron lesz elérhető. A másik ütőkártya a dízel változat lehet, amely novembertől lesz kapható. Coda optimizmusának egyik oka az a tény lehet, hogy már most, a forgalmazás kezdete előtt 30.000 Pandára érkezett megrendelés, bár ez még semmi a felújított Punto sikeréhez képest, amelyre állítólag 140.000-en várnak.

A Fiat rövidtávú céljai között nem csak a kisautók közti korábbi dominancia visszaszerzése szerepel, hanem az olasz piac visszahódítása is: Coda szerint nem lehetetlen, hogy akár már jövőre újra 30 % fölé tornásszák hazai részesedésüket.