Dodge Durango: az első hivatalos információk

2003.09.03. 14:43

A DaimlerChrysler a napokban mutatta be az első fotót egyik legfontosabb modelljéről. A Durango az Amerikában oly népszerű nagyméretű terepjárók között versenyez olyan vetélytársak ellen, mint a Ford Explorer vagy a Chevrolet Tahoe.

Az új modellváltozat formaterve még inkább múltidéző hangulatú, mint elődje volt: a különálló első sárvédők és a még jobban hangsúlyozott csőrös orr-rész az óriási krómozott hűtőmaszkkal az 1960-as évek előtti időket juttathatja az eszünkbe. Ezzel a formával egyébként már korábban is találkozhattunk csaknem azonos kivitelben az idei Detroit Motor Show keretei közt bemutatott Durango HEMI R/T tanulmány képein. A 2004-es Durango minden irányban nagyobb méretű, mit elődje volt, három üléssorban képes utasokat szállítani, és még több terhet tud vontatni. A típus kezdetben háromféle motorral készül, amelyek közül a két kisebbik a Jeep egyes típusaiból lehet ismerős: az alapváltozatba 3,7 literes 210 lóerős V6-os motort szerelnek, a közbenső lépcső a 4,7 literes 230 lóerős V8-as, míg a korábbi 5,9 literes nyolchengerest az új 5,7 literes HEMI Magnum fantázianevű, 345 lóerős nyolchengeres váltja fel a legerősebb változatokban. A Durango kizárólag ötsebességes automataváltóval lesz kapható, viszont választani lehet majd hátsó- és négykerék-hajtású változatok közül. A gyári sajtóközlemény szerint az új modell kényelme, belső zajszintje és vezethetősége megközelíti a személyautók szintjét.

Az új modell fogadtatása valószínűleg alapjaiban befolyásolja a Dodge márka, sőt, az egész Chrysler csoport rövid távú jövőjét, mivel az egyik legkedveltebb és legtöbb hasznot hozó kategóriát képviseli.