Mazda Kusabi tanulmány Frankfurtban

2003.09.10. 15:40

Korábban vázlatokon mutathattuk be a Mazda apróságát, most viszont már képeken is láthatjuk a Frankfurtban bemutatott mini-sportkocsit. "Mindennapi Zoom-Zoom" - így összegezték a Mazda marketing-szakemberei a Kusabi lényegét, és bár ez külsőre nem látszik, az adatokat olvasva lehet, hogy igazuk van.

A Mazda2 alapjaira épülő jármű formai szempontból persze egyáltalán nem mindennapi: az éket formázó oldalablakok, az erősen hangsúlyozott kerékívek és az óriási, 17 hüvelykes felnikre szerelt kerekek, valamint a hunyorgó szemeket idéző első lámpák elég agresszív benyomást keltenek ahhoz, hogy elfeledtessék az autó méreteit. Pedig a Kusabi határozottan kicsi: mindössze 3,8 méter hosszú és 1,75 méter széles, tengelytávja pedig 2,49 méter. Ez a méret egy 2+2 üléses utastér kialakítását tette lehetővé, azaz a két felnőtt méretű első ülés mögött a Kispolszki hátsó üléssorának megfelelő hely marad: esetleg két gyermek szorongva elfér ott is, de inkább csomagszállításra való.

Az autó mozgatásáról a Mazda 1.6 MZ-CD fedőnevű négyhengeres gondoskodik, amelynek igazából eléggé kevés köze van a japán gyártóhoz: ez a 110 lóerős 1,6 literes turbódízel motor a PSA és a Ford közös munkájának eredménye, de a Mazda is használja majd egyebek közt a Mazda3 típusban. A takarékos közös nyomócsöves egység a cég szerint határozottan csendes, és 1750-es fordulatnál jelentkező 240 Nm-es maximális nyomatékával állítólag egyéb paramétereit meghazudtolóan fürgén mozgatja a kis kétajtóst annak ellenére is, hogy a teljesítmény egy része nyilván odavész a hatsebességes automataváltóban. Sajnos a Mazda a menetteljesítményekről egyelőre hallgat, de a Kusabi egészséges kompromisszumnak látszik: dinamikus, alacsony fogyasztású és kis méretű, azaz ideális városi autó, amelynek képességeibe néha egy kis szerpentinen való ökörködés vagy lámpás gyorsulás is könnyedén belefér.

Praktikus megoldásai között érdemes megemlíteni a két részletben nyitható hátsó ajtót és az egyetlen mozdulattal előrehajtható üléseket, amelyek ugyan nem példa nélkül állóak, de kétségtelenül jól illeszkednek az autó által megtestesített koncepcióba.

Az persze nem valószínű, hogy a Kusabi ebben a formában valaha is gyártásba kerülhet, de a koncepcióval valószínűleg találkozunk majd a Mazda jövőbeli típusain: már hallani pletykákat egy, az MX-5 típusnál kisebb roadsterről, amely hasonló tulajdonságokkal rendelkezhet.