Itt az első V8-as MG ZT

2003.09.23. 12:25

Ma mutatták be a várva várt hátsókerék-hajtású MG limuzin első változatát, az MG ZT260 V8 típust. A V8-as modell a kisebb teljesítményű ZT változatokhoz hasonlóan a Rover 75 alapjaira épül, de az MG Rover mérnökei alaposan átdolgozták a típus padlólemezét, hogy elférjen a 4,6 literes Ford nyolchengeres és a hátsókerék-hajtáshoz szükséges többi elem. Meglepő módon ezt úgy sikerült kivitelezni, hogy az autón kívülről gyakorlatilag alig látszik valami változás a korábbi, elsőkerék-hajtású ZT típusokhoz képest. Még a motorháztetőn sem látszanak árulkodó nyílások vagy domborítások, csak a kétoldalt hátul kiálló lapos és széles kipufogóvégek mutatják, hogy itt azért valami változott.

A ZT260-ba, amelyet a V8-as ZT sorozat alapmodelljének szánnak, az egyebek közt a Ford Mustangból is jól ismert motor hengerenként kétszelepes változata került, amely 260 lóerős maximális teljesítményt nyújt 5000-es percenkénti fordulatszámon, legnagyobb, 410 Nm-es nyomatéka 4000-es fordulaton jelentkezik, és legfeljebb 6000-es fordulatszámig pörgethető. A motorhoz egy szintén az Egyesült Államokból származó, de az MG igényei szerint áttételezett Tremec TR350 típusú ötsebességes váltó csatlakozik, amely a kardántengelyen és a Hydratrak önzáró differenciálművön keresztül adja át a V8-as tekintélyes erejét a hátsó kerekeknek. Az új hajtáslánc persze meghozta az elvárható eredményt: a több mint 1,7 tonnás autó 6,6 másodperc alatt képes elérni a 100 km/h sebességet, 16,3 másodperccel az indulás után már 160 km/h-val száguldhat, legnagyobb sebessége pedig 250 km/h. A nagy tömeg és teljesítmény egyedül a fogyasztásban jelent érezhető hátrányt, de a 10,4 liter/100 km-es országúti és 17,9 liter/100 km-es városi fogyasztás nem ritkaság ebben a kategóriában.

Aki az eddig leírtakból valaki arra következtetne, hogy a nyers amerikai technika háttérbe szorította volna a brit autóépítési hagyományokat, azt az MG-Rover sajtóközleményében igyekszik megnyugtatni: a nyolchengeres bugyborékoló hangja csak kívülről hallható, a hatékony hangszigetelés miatt a belső tér továbbra sem kellemetlenül zajos. Emellett a futómű építésénél sem tértek át a Mustang faragatlan megoldásaira: megmaradt a többlengőkaros hátsó felfüggesztés, amely nagy stabilitást és sima futást eredményez a hátsókerék-hajtás ellenére. Elöl maradt a MacPherson-féle felfüggesztés, de - ahogy hátul, itt is - új rugókkal és lengéscsillapítókkal, valamint egy, a korábbinál sokkal erősebb első kanyarstabilizátorral alaposan áthangolták a futóművet, hogy tökéletesen illeszkedjen a nagyobb tömeg, az új súlyelosztás és a nagy sebesség által teremtett feltételekhez.

A V8-as MG limuzin és kombi változatban, kétféle felszereltségi szinten kerül forgalomba. A "mezei" ZT260 kifejezetten spártai, csak a legnépszerűbb felszerelésekkel látták el: természetesen van benne légkondicionáló, elektromos ablakemelők elöl, ködlámpák, ABS, frontális- és oldallégzsákok és CD lejátszó, de itt vége is a sornak. Kényelemszeretőbb sofőröknek a ZT260 SE bizonyára jobban tetszik majd: ebben van minden, amit csak kívánhatunk. A televíziótól az esőérzékelős ablaktörlőn és a CD váltón át a parkolóradarig és az önsötétítő tükrökig szinte minden megtalálható benne, amit csak az MG más típusaihoz kínál. Az MG ZT260 V8 alapváltozata Nagy-Britanniában 27.810 fontba (kb. 10,2 millió forint) kerül, míg a legdrágább, kombi karosszériás ZT-T260 SE kivitelért 33.565 fontot (kb. 12,3 millió forint) kérnek.