Változás a GM tervezőrészlegének vezetésében

2003.09.29. 16:42

Jövő év január elsején visszavonul Wayne Cherry, a tervezésért eddig felelős alelnök, helyét Ed Welburn veszi át. Rick Wagoner, a GM elnök-vezérigazgatója pénteken jelentette be a váltást. Welburn mindössze a hatodik ember, aki a GM 95 éves történetében betölti ezt a posztot.
Ed Welburnt, aki eddig a GM Design karosszéria-fejlesztéseivel foglalkozott, október elsején nevezik ki az új posztra, ekkortól veszi át Cherry feladatait, bár elődje visszavonulásáig közösen látják majd el a tennivalókat. Feladata lesz, a GM Design napi vezetése mellett a GM észak-amerikai stratégiai vezetésében való részvétel és a GM globális tervezői csapatának felügyelete.
Cherry 1962 óta a cég európai részlegénél (Opel, Vauxhall) dolgozott, majd 1991-ben tért vissza Amerikában, ahol egy évvel később nevezték ki a GM ötödik tervezésért felelős alelnökének. Rengeteg korábbi GM formatervért felelős, melyek közt olyan típusok is felmerülnek, mint a Hummer, a Pontiac Solstice, vagy legutóbb a Cadillac Sixteen.
Az 52 éves Welburn tíz évvel később, 1972-ben kezdett a cégnél, és különböző dizájnnal kapcsolatos állásokat töltött be az Oldsmobile, Saturn és Opel márkáknál. Ő tervezte az 1987-ben több sebességi rekordot is beállító Oldsmobile Aerotechet.
Welburn 1998-ban tért vissza Európából, majd a GM etalonnak számító digitális tervezőstúdióját vezette. Jelenlegi állását 2001 óta tölti be, az ő keze nyomát viselik a Cadillac Escalade, Chevrolet SSR és Hummer H2-es típusok.