Mercedes SLK-kémfotó

2003.11.04. 15:58

Egy kedves olvasónk akadt össze a Mercedes tesztkonvojával Kaliforniában, a Yosemite Nemzeti Parkban. Szerencsére volt nála fényképezőgép, és meg tudta örökíteni a kocsisorban haladó kevéssé álcázott autókat, köztük a következő generációs Mercedes SLK egyik prototípusát is. Az autó részletei az álcázás ellenére jól kivehetőek: a formaterv számos részlete - például az orr-rész jellegzetes kialakítása vagy a meredeken emelkedő övvonal - az SLR szupersportkocsit idézi, de megfigyelhető az SLK egyik legfontosabb jellegzetessége, az összecsukható keménytető is.

Sajnos az autó műszaki jellemzőiről egyelőre csak mendemondák szólnak. Ha hihetünk a szóbeszédnek, az SLK második generációja már nemcsak négy- és hathengeres motorokkal készül, az AMG változatban állítólag egy 370 lóerős 5,5 literes V8-as dolgozik majd. Ez ugyan nem sokkal erősebb mint a jelenleg használt feltöltős V6-os, de kétségtelenül nagyobb a presztízsértéke, mint a hathengeresnek, és ha igaz, semmivel sem nehezebb annál. A kisebb változatokba 3 és 3,5 literes V6-os, illetve 1,8 literes kompresszoros négyhengeres motorok kerülhetnek. A típus bemutatója értesüléseink szerint már nagyon közel van, legkésőbb a jövő tavasszal megrendezendő Genfi Autószalonon látható lesz az SLK második generációjának szériaváltozata.