Skoda: több autó, kevesebb nyereség

2003.11.04. 17:52

A cseh gyártó közzétette az idei első három negyedév eredményeit. A számok némileg ellentmondásosak: a Skoda január és szeptember között 335.597 autót adott el, azaz 0,7 %-kal többet mint tavaly ugyanebben az időszakban, de ugyanakkor a nyeresége több mint 5 %-kal csökkent tavaly óta. A cég vezetése úgy véli, hogy az idén képesek lesznek túlszárnyalni tavalyi 445.525 darabos eladási eredményüket. Egyes piacokon a Skoda az év első kilenc hónapjában különösen jól szerepelt: Magyarországon 43,6 %-os növekedést mutattak az eladások, összesen 11.672 autót értékesítettek a vizsgált időszakban. A Lengyelországban eladott 30.832 autó 24,9 %-kal több a tavalyi eredménynél. Szintén jól szerepelt a Skoda Németországban, ahol az autók iránti kereslet csökkenése ellenére 3,1 %-os növekedést tudtak elérni. A teljes Nyugat-Európai piacon mintegy 2,2 %-kal csökkentek az eladások, de ez a Skoda szerint még mindig kisebb mértékű visszaesés, mint ami a piac egészét jellemezte. A legrosszabbul talán otthon szerepelt a Skoda, ahol a piac 4,6 %-os bővülése ellenére 1,9 %-kal kevesebb autót adtak el, azaz a cég veszített részesedéséből.