Szerencsétlen harmadik negyedév a Hyundainál

2003.11.10. 16:28

A nyereség csökkenése a cégvezetés szerint csak átmeneti állapot. 2003 harmadik negyedévében a Hyundai nyeresége több mint 16 %-kal csökkent: az idén július és szeptember között 209,4 millió dollárt hozott a konyhára az autógyártás szemben a tavaly ugyanebben az időszakban jelentkező 254 millióval. Ugyanekkor a forgalom is mintegy 20 %-kal csökkent. A profit csökkenését a vezetés számos okkal magyarázza: a csökkenő dél-koreai kereslettel, a gyenge dollárral, a nyári szabadságolásokkal és a sztrájkokkal. Az, hogy a cég egyáltalán nyereséges tudott maradni, elsősorban az amerikai sikereknek köszönhetőek, ahol a Sonata és a Santa Fe típusokkal továbbra is tarol a Hyundai. Az előrejelzések azonban optimisták: a Hyundainál az export növekedésével és a belső problémák megszűnésével számolnak, és éves szinten még mindig a nyereség és a forgalom növekedését jósolják.