Fiat Stilo: megújuló ötajtós, új motorok

2003.11.26. 16:47

Januárban érkezik az ötajtós Stilo felfrissített változata, és ezzel egy időben két új motor is bemutatkozik a kompakt Fiatban. Az ötajtós modell formai változtatásai a hírek szerint nem lesznek jelentősek, a 2004-es Stilo legfeltűnőbb ismertetőjegye a megváltozott szerkezetű, alapállapotban teljes egészében vörös színű hátsó világítóegység lesz. A két motort már ismerhetjük a Fiat csoport más modelljeiből. Az 1,2 literes 80 lóerős négyhengerest leváltó 1,4 literes 95 lovas motorral a Puntóban és a Lancia Ypsilonban is találkozhattunk már, az 1,9 literes 140 lóerős Multijet JTD pedig az Alfa Romeónál mutatkozott be korábban. Az előbbi motor ismereteink szerint elődjéhez hasonlóan csak a három- és ötajtós csapott hátú modellváltozatokhoz lesz megrendelhető, míg a Multijet dízelt a Multiwagonba is beszerelik majd. A Fiat Magyarország tájékoztatása szerint a felújított ötajtós Stilo nálunk is januárban mutatkozik be. Arról egyelőre nem tudtak felvilágosítást adni, hogy az új motorokkal felszerelt modellek közül melyek kerülnek forgalomba itthon és milyen áron kínálják majd ezeket.