Az Alfa Romeo újra a DTM-be készül

2003.11.27. 13:40

A 2000-ben megújult sorozatba már a 156-os utódjának versenyváltozatát küldik. Az Alfa a DTM egy korábbi korszakának domináns szereplője volt: 1993 és 1996 között a 2,5 literes V6-os motorral felszerelt 155 V6 TI számos győzelmet aratott, 1993-ben Nicola Larini révén a bajnoki címet is elhódította. Az új DTM azonban teljesen más mint az 1990-es évek közepén volt: négyliteres V8-as motorokkal felszerelt prototípusok versenyeznek, amelyek csak formájukban emlékeztetnek az alapul szolgáló szériatípusokra. Ismereteink szerint a 2005-ös szezonban bemutatkozó 158-as alapú versenygép fejlesztésében a Ferrari lesz az Alfa segítségére, sőt, talán maga Michael Schumacher is feltűnik majd a fejlesztést tanácsaikkal segítő tesztpilóták között. Ez utóbbi vélhetően elsősorban annak köszönhető, hogy az Alfa DTM projektjének motorja az a Willie Weber, aki a Schumacher fivérek menedzsereként vált közismertté.