Megérkezett a Mercedes SLK második generációja

2004.01.07. 15:02

Detroitban bemutatkozott a kisebbik Mercedes roadster utódja korszerű formával, erősebb motorokkal és egy csomó új műszaki megoldással.

Az új SLK formája érdekes egyveleg: a többi Mercedes sportkocsi számos formai megoldásával találkozhatunk rajta, itt is megjelenik például az SLR McLaren jellegzetes, kiálló nózija, a tető íve pedig leginkább talán a Vision SLR tanulmányra emlékeztet. Ennek ellenére az SLK messziről és sötétben sem keverhető össze más Mercedes sportkocsikkal, mivel a tervezők a szokásos négy kör alakú lámpatest helyett nagy, integrált fényszóróegységet álmodtak az autóra, folytatva azt a korábban megkezdett gyakorlatot, amely szerint egyes modellek - például a C-osztály, az S osztály, az A-osztály, az M-osztály vagy a V-osztály - egybeszabott lámpákat kapnak, míg a paletta másik fele a négyszemű orr-rész egyes változatait kapja meg. Az SLK alapformája - amellett hogy magán viseli az összes fontos Mercedes stílusjegyet - a cég sajtóközleménye szerint hatékony is: a légellenállási tényezője mindössze 0,32, ami ebben a kategóriában - ahol a nyitható tetővel járó műszaki megoldások alaposan megnehezítik az aerodinamikai szakemberek dolgát - kivételesen jó értéknek számít.

Az SLK műszaki értelemben is túllépett elődjén: a motorpaletta és a típushoz rendszeresített váltók választéka teljesen megújult. A legkisebb modell, a CLK 200 Kompressor a C-osztályból ismert 1,8 literes feltöltős motort kapja meg, amely ebben a kivitelben 163 lóerős, és alapesetben egy hatsebességes manuális váltóval kínálják. Ez az egyetlen motorváltozat, amelyhez még a régi ötsebességes automataváltót kínálják, a nagyobb motorokhoz a kézi váltó alternatívájaként már a 7G-Tronic nevű hétsebességes automata jár. A következő lépcsőfokot az SLK 350 típus jelenti: ebbe már a Mercedes új V6-os motorja kerül, amelyről tavaly év végén jelentek meg az első információk. A 272 lóerős, változó szelepvezérlésű motor a régi 3,2 literes V6-ost váltja fel, és igazán sportos menetteljesítményekhez segíti a kis roadstert: az autó 5,5 másodperc alatt képes elérni a 100 km/h sebességet. Természetesen azok számára is van orvosság, akiknek még ez a teljesítmény is kevés: őket az SLK 55 AMG-vel igyekezett megörvendeztetni a gyártó. Ebbe a modellbe a jól ismert 5,5 literes 360 lóerős AMG V8-as kerül, de ehhez a motorhoz már csak automataváltót társítanak, mivel ez az egyetlen váltó, amely gond nélkül megbirkózik a motor 510 Nm-es nyomatékával, és még el is fér az SLK-ban. Az SLK 55 AMG 4,9 másodperc alatt képes elérni a 100 km/h sebességet, végsebességét pedig elektronika korlátozza 250 km/h-ra.

Az erős motorokhoz persze megfelelő futómű és fékberendezés is kell, és ezt a Mercedesnél is jól tudják. Elöl egy újonnan tervezett, három lengőkaros rendszerű futóművet használnak az SLK-ban, hátul pedig az elődnél is jól bevált multi-link futóművet találjuk néhány kisebb módosítással. A futómű alapbeállítása természetesen viszonylag kényelmes, hétköznapi használatra is alkalmas, de a vásárló megrendelheti az SLK-t sportosabb, keményebbre hangolt futóművel is. A fékrendszerről egyelőre keveset tudunk, bár a sajtóközlemény szerint az autó többi főegységével együtt ez is hatékonyabb lett.

A főegységek mellett az autó felszereltsége is sokat javult: az SLK-ban mutatkozik be először az AIRSCARF fantázianevű fűtőrendszer, amely a nyaktájékon áramoltatott meleg levegő segítségével lehetővé teszi, hogy akár hideg napokon is leeresztett tetővel autózzon az SLK tulajdonosa. Emellett az autóban találunk kanyarba is bevilágító lámpákat, automata lékondícionálót, és persze az alapfelszerelés része a COMAND fedélzeti rendszer is, amelyből az összes fontosabb szórakoztató és információs alrendszer könnyen vezérelhető.

Az új SLK a Detroiti világpremiert követően 2004 márciusában Európában is bemutatkozik.