Honda SUT: kisteherautó külön utakon

2004.01.15. 12:10

A Honda is elhatározta, hogy beszáll a kisteherautók zsúfolt piacára, de ahogy már megszokhattuk, a japán cég megint új utakat keres az amerikai vásárlók meghódítására. A SUT elnevezésű tanulmányautó önhordó karosszériájával, a személyautókéhoz hasonló felfüggesztésével és keresztben álló nagyteljesítményű, VTEC vezérlésű V6-os motorjával ugyanúgy elüt saját kategóriájának legtöbb képviselőjétől, ahogy azt a Honda terepjáróinál már megszokhattuk. Az autó formaterve sem hétköznapi: a pick-upok megszokott szögletes formavilágát elöl az orr függőleges tengelyű lekerekítései, hátul pedig a plató peremének hátrafelé ereszkedő vonala teszi egyedivé, így az összhatás egyszerre férfias és fura mód idegen. Érdekes részlet a kabin és a nyitott raktér találkozása, ahol három sík felöletet hozott össze a tervező, de érdekes ötlet a négy különálló kis tetőablak is. A Honda sajtóközleménye szerint a SUT kategóriájához képest kiváló menettulajdonságokkal rendelkezik: csaknem személyautós útfekvést és menetdinamikát kínál. A Honda a SUT bemutatásával egy időben bejelentette hogy 2005-től nagy sorozatban gyárt majd egy hasonló pick-up modellt kanadai gyárában, így igen valószínű, hogy a SUT számos részletével hamarosan egy szériatípuson is találkozhatunk, bár az, hogy időközben mennyit változtatnak a SUT külső és belső tulajdonságain, nyilván a Detroit Motor Show közönségének reakciójától is függ majd.