Kémfotók a háromajtós Mitsubishi Coltról

2004.02.12. 17:57

Néhány héten belül bemutatkozik az új kisautó ötajtós változata, ez azonban nem nevezhető valódi újdonságnak, hiszen a típust Japánban szinte azonos formában forgalmazzák hosszú ideje. Az idén szeptemberben bemutatkozó háromajtós változatot azonban sehol nem láthattuk eddig, mivel ez jelenlegi ismereteink szerint csak Európában lesz elérhető. A képeken jól látható az újabb változat jellegzetessége, a karosszériához képest kivételesen hosszú két oldalajtó. A háromajtós Colt ugyanazokkal a motor változatokkal készül majd, mint az ötajtós, azaz egy 1,1 literes háromhengeres, valamint egy 1,3 és egy 1,5 literes négyhengeres benzinmotorral, és egy egyelőre ismeretlen paraméterekkel rendelkező 1,5 literes turbódízellel. A képeken valószínűleg az egyik sportváltozat látható, erre lehet következtetni az alufelnikből és az apró tetőspoilerből, sőt, az is lehet, hogy a Mitsubishi európai részlege által fejlesztett 150 lóerős turbómotoros GTi-t sikerült lencsevégre kapni a téli teszteken. A háromajtós Colt bemutatója a Párizsi Autószalonra várható, a forgalmazás kezdete pedig az év végén kezdődik majd.