Kémfotók az új Suzuki kisautóról

2004.02.16. 11:50

Az eddig sem volt titok, hogy a Suzuki idén egy új modell gyártását kezdi meg Magyarországon, de eddig semmi nem szivárgott ki a típusról. A képeken már a végleges, ötajtós változat látható, bár a Suzuki szakemberei alaposan elmaszkírozták a kisautót, így részleteket alig láthatunk. Az azonban így is kiderül, hogy az autó valóban hasonlít a két évvel ezelőtt bemutatott Concept S-re, azaz egy hagyományosnak mondható, gömbölyded formákkal megáldott apróságról van szó, amely méreteit tekintve leginkább a Toyota Yarishoz és a Nissan Micrához hasonlítható. A pletykák szerint ez a típus a Wagon R+ módosított padlólemezére épül, motorválasztéka pedig a Wagon R+ egyliteres motorja mellett az Ignisben használt 1,3 és 1,5 literes egységekből áll majd. Emellett készül még egy dízelmotoros kivitel is, amelybe a Fiat 1,3 literes 70 lovas JTD motorja kerül. Úgy tudjuk, ez a modell hosszabb távon mind az öregecske Altót, mind a WagonR+ típust felváltja, így az ára várhatóan elég barátságos lesz, az sem elképzelhetetlen, hogy az alapmodell jócskán a kétmillió forintos lélektani határ alatt marad. Az autó további változatairól egyelőre nincs hír, bár az egész biztosnak tűnik, hogy az ötajtós mellett készül egy háromajtós változat is, és később egy lépcsőshátú négyajtós bemutatása sem kizárt.