Hibrid megoldás a Hyundai-tól

2000.10.05. 20:06

A Hyundai új hibrid hajtáslánc kifejlesztését tervezi, ahol az energiát gázturbina szolgáltatná. A fejlesztésben a Capstone Turbine Co. nevű cég a koreaiak partnere, amely a gázturbina tervezését vállalta magára, míg az elektromos részért a Hyundai felel. A szerkezet nagyon hasonló a Volvo által korábban készített kísérleti rendszerhez, az állandóan működő gázturbina egy generátort hajt, amely részben az akkumulátorok, részben a villanymotorok számára fejleszt áramot. A megoldás előnye a kis fogyasztás, és az alacsony károsanyag-kibocsátás mellett, hogy többféle üzemanyaggal működtethető, így földgázzal, PB-gázzal, vagy akár kerozinnal is használható. Az előzetes számítások szerint az új hajtás fele annyi üzemanyagot igényel majd, és hatod annyi káros anyagot ereszt a levegőbe, mint az azonos teljesítményű benzinmotorok. A dolog egyetlen hibája, hogy - akár a többi hasonló rendszer - meglehetősen nagy helyet foglal, így főleg haszonjárművekben, és nagyobb egyterűekben lehet jövője. A Hyundai tervei is összhangban vannak ezzel, hiszen a próbákat a Santa Fe egyterűvel végzik, és a cég tervei szerint 2002-re összes haszonjárművük elérhető lesz az új hajtáslánccal is.