Hazánk a terepjárók országa lehet

2004.04.01. 13:37

Takarékossági okokból megszűnhet a magyar úthálózat fejlesztése. Egy - egyelőre az előkészítés fázisában lévő - törvénytervezet szerint véglegesen leállítanák az utak karbantartását és építését Magyarországon, mivel így több százmilliárd forintot takaríthat meg a költségvetés. A tervek szerint ezzel párhuzamosan megindítanák az autóvezetők kötelező, önköltséges utánképzését is, amelynek középpontjában a kátyús úton való biztonságos vezetés oktatása állna. A tervezet harmadik eleme a hagyományos személyautók magyarországi forgalmazásának betiltása: a rendeletnek ez a része kizárólag a megfelelő terepjáró képességekkel rendelkező, legalább négykerék-hajtású és két merev tengellyel rendelkező járművek forgalmazását tenné lehetővé hazánkban. Az autópályák építése ugyanakkor gyorsított ütemben haladna tovább, mivel a külföldi tranzitforgalom zökkenőmentessége nem szenvedhet csorbát Magyarország nemzetközi hírnevének megóvása érdekében. Az újonnan épített autópályákon magyar rendszámú autó kizárólag az új ötéves matricával közlekedhetne, amely a rendelkezés hatályba lépésének évében a teljes ötmillió forintos ár helyett mindössze 3,5 millió forintért megvásárolható lenne. A külföldi járművek 1000 forintos napijeggyel is közlekedhetnek majd az adóforintokból építendő új magyar autópálya-hálózaton. A tervezetről szóló információink egyelőre nem hivatalosak, sőt az illetékesek egyelőre a létezését is tagadják, de informátoraink szerint a nulla-tolerancia elv mentén további módosítások is várhatók, mielőtt a tervezet a kormány elé kerül.

Április elsejei tréfa, egy szava sem igaz