Sorozatgyártásba kerülhet a Mercedes CLK-DTM

2004.04.14. 14:39

Német lapértesülések szerint elkészülhet a tavalyi versenyautó szériaváltozata. A hír azért érdekes, mert a CLK-DTM az idén már nem állhat rajthoz, helyette a C-osztályon alapuló új versenygépet veti be a Mercedes a DTM futamain, viszont a CLK versenyváltozata olyannyira eltér nagysorozatban gyártott névrokonától, hogy a két típusban szinte egyetlen közös alkatrészt sem találunk. Az utcai CLK-DTM-be a pletykák szerint egy 5,5 literes 580 lóerős V8-as kerül. A karosszéria-elemek nagy része műanyagból készül, és a futóműnek, valamint a fékrendszernek sincs sok köze a széria CLK megfelelő rendszereihez. A pletykák szerint az utcai változat csaknem olyan spártai berendezést kap mint a versenyautó, bár elöl két ülést helyeznek el, és néhány, a biztonságos vezethetőséghez szükséges segédberendezést - ABS-t, ESP-t és néhány légzsákot - is kap az autó. A típusból tudomásunk szerint összesen 100 példányt építenek 2004 nyarától, és egy-egy ilyen utcai versenyautó ára meghaladja majd a 230 ezer eurót.