Börtön és bírság az autógyárakra?

2000.10.11. 20:33

Az egyesült államokban még mindig dühöng a Firestone-Ford páros által gerjesztett gumiabroncs-hisztéria, mely már az Egyesült Államok Törvényhozásának Alsóházát is elérte. A több mint 100 halálos áldozatot követelő gumiabroncs-hibák nyomán a Tisztelt Ház olyan törvénytervezetet terjesztett a Szenátus elé, melynek alapján a biztonsági problémákat elhallgató autógyártók felelős tisztségviselőit akár 15 évre is el lehetne ítélni, ráadásul hasonló kérdésekben a bírság összege a mai 925.000 dollár helyett akár 15 millióra is rúghatna. Ugyanakkor kötelezné a gyártókat, hogy minden, a világon előforduló biztonsági problémát jelentsenek a hatóságoknak - ez az, amit a gumik korábbi, külföldi gumiabroncs-visszahívásainak kapcsán Ford elfelejtett megtenni. A Szenátus azonban nem áll egyértelműen az ügy mellett, egy hasonló, bár valamivel szigorúbb tervezetet, amely szintén átment az Alsóház rostáján, már sikeresen a szőnyeg alá söpörtek. Az autóipari lobbi erőteljes jelenléte a Szenátusban köztudott, így egyáltalán nem biztos, hogy a tervezet valaha is az elnök asztalára kerül aláírásra. Ha mégis, akkor viszont az az érdekes helyzet állna elő, hogy Amerika épp saját autógyárait fenyegetné a legjobban, hisz a külföldi gyártóktól legfeljebb az importjogot vehetik el...