Aston Martin: Érkezik a Hódító

2000.10.13. 18:37

 
   

Hivatalosan is megjelent az Aston Martin új csúcsmodellje, a Vanquish, azaz Hódító. Az újdonság szinte egy az egyben örökölte az 1998-as Project Vantage külsejét, egyedül az orrészen, és a hátsó traktuson változtattak jelentősen. A V8-as szériát leváltó luxus-sportkocsit a Ferrari 456 GT, illetve az 550 Maranello vetélytársának szánják. A hajtásról egy teljesen új, 6 literes 450 lóerős V12-es gondoskodik, amely voltaképp két Ford V6-os egyesítéséből keletkezett, és minden környezetvédelmi előírást maradéktalanul teljesít. A hajtóerőt hatsebességes, szekvenciális félautomata váltó viszi át az útra, így a vezetés élménye a versenyautókéhoz lesz hasonló. Szintén versenygépeket idéz az új vázszerkezet, amely alumínium profilok, és szénszálas műanyag felhasználásával készül. A vérbeli csúcstechnikát az autó belsejéből szinte csak sejteni lehet, a kézzel készített, a legjobb bőrrel és fával sem fukarkodó belső tér a legjobb angol hagyományokat követi, csak itt-ott jelenik meg némi alumínium, kivillantva valamit az autó személyiségéből. A különleges járműből - akárcsak elődjéből - mindössze 2-300 darab készül majd, természetesen zömmel kézi munkával, az ennek megfelelő áron.