Elkészült a félmilliomodik A osztályú Mercedes

2000.10.19. 19:51
 
   

A legkisebb csillaggal díszített négykerekű 1998-as bemutatkozása óta sajátos utat járt be, melynek során sikerek és kudarcok váltogatták egymást. Az A osztály alapötlete még a '90-es évek elejéről származik, ám a szokatlan ötleteket felvonultató első prototípus formája nem sikerült igazán jól, és a műszaki részletek kidolgozása is sok időt vitt el. A szériagyártás kezdete után derültek ki az ígéretes kiskocsi menetstabilitási problémái, egy svéd szaklap újságírói - miután egy hajmeresztő manőverrel, a "jávorszarvas-teszttel" sikerült felborítaniuk a kocsit - a sárba rántották az alig megszületett autó hírnevét. Mindezek ellenére - egy stabilitás-növelő kúrát követően - az A-merci szép csendben igen keresetté vált, ráadásul legtöbb vevője korábban nem volt Mercedes tulajdonos, tehát egyértelműen noveli a "mercisek" táborát. Fő piaca Németország, ahol a bemutató óta mintegy 240.000 autó talált gazdára, de az olasz, brit, és francia vásárlók is kedvelik. Az 500.000. példány, mely az A190 Reamonn névre hallgat, különleges szerephez jut, hiszen internetes árverésen találhatja meg gazdáját, a vételárat pedig egy belorusz gyermekrák-klinika kapja.