3-as BMW kémfotók

2004.07.20. 12:53

A következő 3-as Bömbölő, az E90 hivatalos bemutatójára még a 2005 szeptemberi Frankfurti Szalonig várnunk kell, de az itt látható kémképekről már látható, hogy a 3-as is megkapja a Bangle-féle orr-részt, és a hátrafelé nyúló első lámpatesteket. Az autó profilja nagyautósodásról árulkodik, az azonban biztos, hogy a meghökkentő 7-es, 5-ös és BMW-berkekben formabontó 1-es mellett ez a modell lesz a márka legkonzervatívabb képviselője. Az 1-es BMW hosszított padlólemezére épülő 3-as kicsit nagyobb lesz, mint a jelenlegi modell.

A motorválaszték várhatóan tartalmaz majd négy- és hathengeres benzines és dízelmotorokat: elképzelhető, hogy orrába beszerelik az új 535d 272 lovas biturbó dízelét valamint a 630i-ben bemutatott háromliteres Valvetronic egységet. Ilyen szériamotorok mellett az M3-assal igazán nagy dobásra lesz majd szükség, így könnyen előfordulhat, hogy a 2006 körül várható csúcsmodellt egy 400 lóerős V8-assal szerelik fel.

A modell megkapja majd az i-Drive 3-as szintre egyszerűsített rendszerét, kanyarfényszórókat, és az is elképzelhető, hogy a gyújtáskulcs egy indítógombnak adja át a helyét. Az E90-es Touring és kupé változatai 2006 tavaszán tűnhetnek fel, utóbbinak pedig jó esélye van, hogy megjelenésekor megkapja a 4-es sorozat fedőnevet. A 4-es modellek kabrió verziói 2007 táján csatlakozhatnak az armadához, ügyesen és gyorsan csukódó, de hagyományos vászonból készített tetővel.