A Th!nk kisautók végzete

2004.08.27. 14:59

A Ford szép csendben bezúzta volna a 400 elektromos kisautót, ha a Greenpeace nem kerít nagy feneket az ügynek. A norvégiai Th!nk eredetileg önálló cég volt, amelyet a Ford megvásárolt, majd néhány év kísérletezés és két apró villanyautó elkészítése után megszüntetett. Mindennek lassan két éve, de négyszáz autó a kölcsönszerződések lejártáig, azaz mostanáig a világ számos országában használatban volt. A Ford természetesen visszaveszi a környezetbarát kisautókat, hogy azzal a lendülettel megsemmisítse a nagy részüket. A közismert környezetvédelmi szervezet, a Greenpeace szerint ugyanakkor el kellene adni az autókat jelenlegi használóiknak, ezzel is bővítve az elektromos járművek amúgy igen alacsony számát. "Nem értjük, hogy mi szükség a működő Th!nkek megsemmisítésére, mikor számos ember szívesen megvenné azokat" - mondta a Greenpeace oslói képviselője. A Ford szóvivője ugyanakkor azzal érvelt, hogy az autók jelenlegi formájukban számos országban nem felelnek meg az előírásoknak, az átalakításukra pedig nem szeretnének további milliókat költeni. Emellett nyilván az utógondozás és az alkatrészellátás költségeit is meg szeretnék spórolni, így a legegyszerűbb megoldásnak a megsemmisítés látszik, és ezt valószínűleg a környezetvédők kampánya sem lesz képes megakadályozni.