Modelloffenzívára készül a VW

2004.10.05. 13:16

Jövőre nyolc új vagy megújult modellt mutat be a Volkswagen márka - mondta el a VW csoport vezérigazgatója a Berliner Zeitung című német lapnak. Bernd Pischetsrieder elmondta, hogy az új modellekkel növekedési pályára szeretnék állítani a céget, hogy az újra a legnyereségesebb autógyártók közé tartozhasson. Az újdonságok szinte a teljes palettát lefedik.

A kisautók közt a Lupót felváltó Fox érkezik először, ennek forgalmazását májusban kezdik. A Brazíliában fejlesztett, és ott évek óta kapható kisautónak a Ford Ka, a Renault Twingo, a Citroën C2 és a Fiat Panda által uralt A szegmensben kellene helyt állnia, és ebben nyilván nagy segítség lesz, hogy a típus ára 10 ezer euró alól indul. Alig egy hónapra rá bemutatkozik a felfrissített Polo, amelynek elsődleges feladata, hogy megőrizze a VW vezető szerepét a németországi kisautó-piacon, ahol a jelenlegi változatnak még nem akadt legyőzője.

Az alsó középkategóriában a Golf változatai jelentenek majd újdonságot: ha minden igaz, már Januárban láthatjuk a Golf Plus nevű egyterűt, amely a Renault Scenic rövidebb változata, a Citroën Picasso és a többi ötüléses kompakt egyterű ellenfele lesz. A típust állítólag rugalmasan variálható ülésrendszerrel igyekszenek vonzóbbá tenni. Májusban jön az igazi meglepetés: utódot kap a sokak által már eltemetett Bora/Jetta, amely Észak-Amerikában mutatkozik be, Európában pedig Augusztusban találkozhatunk vele először. Szeptemberben aztán a sebesség megszállottjai is kapnak egy újabb Golfot a GTI mellé, ekkor érkezik az R32 utódja kis hengerszögű V6-os motorral. Talán még ebbe a kategóriába sorolható a Frankfurti Autószalonon bemutatkozó négyüléses kupé-kabrió, a Concept C szériaváltozata is.

 
   
    Kép: Sezlony/TotalCar HVTM

A középkategóriában márciusban kezdődik a tűzijáték: ekkor mutatkozik be a VW Passat limuzin, amely már a Golf V meghosszabbított padlólemezére épül majd, így hatalmas térkínálatot és csomagteret ígér. A kombi változat egy kicsivel később, Augusztus folyamán áll a közönség elé. Nagyobb modelleket jövőre nem mutat be a VW, a C1 kódjelű modell későbbre várható, mivel Pischetsrieder szerint ahhoz, hogy a VW márkát elfogadják a luxuskategóriában, hosszú időre van szükség.

Jövőre tehát a tömegmodellek választékát erősíti meg a VW abban a reményben, hogy ezzel tovább növelheti eladásait annak ellenére hogy az európai és észak-amerikai autópiac még nem heverte ki az elmúlt évek recesszióját, így a növekedés csak a piaci részesedés drasztikus emelésével lehetséges.