12 ezer főt bocsát el a GM Europe

2004.10.14. 12:52

Két év alatt mintegy 500 millió eurós megtakarítást szeretne elérni az Opel, Vauxhall és Saab márkákat tömörítő cég. Ennek érdekében 2006-ig mintegy 12 ezer munkahelyet szeretnének megszüntetni, 90%-ban már a jövő év folyamán. Azt egyelőre nem árulták el, hogy az elbocsátások mely üzemekben következnek be, bár a sajtóközlemény utal rá, hogy Németország áll a költségcsökkentési tervezet középpontjában.

Fritz Henderson, a GM Europe elnöke elmondta, hogy igyekeznek együttműködni a munkavállalók érdek-képviseleti szerveivel, és a lehető legjobb megoldást megtalálni a fájdalmas lépések megtételére. Henderson indoklása szerint a megszorító csomagra azért van szükség, mert a piacon tapasztalható éles árverseny és a stagnáló illetve minimális mértékben növekvő kereslet révén a bevételek egyszerűen nem fedezik a jelenlegi kiadási szintet. Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a megszorítások semmiképp nem érintik az új modellek bemutatását, minden a tervek szerint halad tovább, sőt, a GM Europe német, brit és svéd fejlesztési központjaiban fennálló átfedések megszüntetésével a tervezés hatékonysága is növekedhet a költségek csökkenésével párhuzamosan.

A GM Europe 1999 óta folyamatosan veszteséges annak ellenére, hogy már túl van egy megszorító csomagon, amely a hangzatos Olympia tervezet néven vált ismertté, és szinte a teljes modellpaletta megújult az elmúlt négy év során.