Volvo tuning-tanulmányok Amerikából

2004.11.03. 15:00

Az idén a nyolchengeres XC90-est és az S40/V50 sorozatot vadította meg a Volvo Cars of North America csapata. Észak-Amerika legnagyobb tuning-kiállításán, a Las Vegasban megrendezett SEMA Show-n látható a három vadállat, az XC90 PUV, a V50 SV és az Evolve Volvo S40.

A SEMA Show Volvo-standjának talán leglátványosabb darabja az XC90 PUV, azaz Power Utility Vehicle. A szörnyeteg alapját a Volvo terepjáró új, nyolchengeres motorral felszerelt csúcsváltozata adja, de az eredeti XC90-es alig ismerhető fel a képek alapján. A tuningmesterek porig ültették az autót, a masszív sárvédő-szélesítéseket teljesen kitöltötték a kerekekkel, valamint agresszív lökhárítókat és oldalsó kötényeket terveztek, így a PUV inkább látszik egy gonosz óriáskombinak, mint terepjárónak. A látványt a vörös szín és a diszkrét, Ferrari logót idéző sárga pajzs teszi teljessé, amelyben azonban nem ágaskodó lovacska, hanem álldogáló jávorszarvas látható. Pedig az XC90 PUV-hoz sok minden illik, csak az álldogálás nem: az új V8-as Yamaha-Volvo motort ugyanis addig piszkálták, amíg el nem érte a 650 lóerős teljesítményt, és ami a legszebb, ezt az erőt a gyári hatsebességes váltón és hajtásláncon keresztül próbálják az útra vinni.

A másik két tuningcsoda az S40 illetve a V50 átiratai, az egyik egyenesen a gyárból, a másik pedig egy külső tuningcégtől.

A V50 SV a Volvo Special Vehicles nevű göteborgi Volvo-részleg munkája, így ez a legkevésbé feltűnő a három tanulmány közül csupán a motorháztető domborítása és az óriási kerekek mutatják, hogy nem egy gyári autóról van szó. A kompakt kombiban 2,5 literes öthengeres turbómotor dolgozik, amely 340 lóerős és hatsebességes kézi váltón, valamint elektronikus vezérlésű négykerék-hajtáson keresztül mozgatja az autót.

Az Evolve S40 valamivel radikálisabb megközelítése a legkisebb modell tuningjának: itt ugyanaz a motor 425 lóerős, de az autó a V50 SV-hez képest olyan, mintha nem is 85, hanem legalább 300 lóerő lenne a különbség. A 19 hüvelykes felnik és a profilból alig látható gumik nemigen férnek el a sárvédőívek alatt, az autó hasa csaknem a földig ér, az első lökhárító nyílásán át pedig nem valami díszrács hanem maga a hűtő látszik. Mindehhez persze óriási féktárcsák és nyolcdugattyús féknyergek tartoznak, de az autó láttán úgy tűnik, mintha ezek is inkább csak a látvány miatt kerültek volna az autóra: a bődületes teljesítmény ellenére olyan az összhatás, mintha a Evolve S40 egy métert sem tudna megtenni önállóan anélkül hogy valamije össze ne törne...