Suagná: kupé-kabrió a Bertonétól

2006.03.01. 15:35

A Fiat Grande Puntóra épül a kis tanulmányautó, de erre magunktól soha nem jöttünk volna rá. A Bertone mostanság meglehetősen ritkán ad ki bármiféle autót a kezei közül, de ha mégis, akkor soha nem végeznek félmunkát. Addig alakítják a formát, míg első pillantásra látható lesz, hogy amit látunk, melyik stúdió munkája.


Galéria - kattintson a képre

A Suagná vonásain is tetten érhetők az utóbbi évek Bertone-modelljeinek jellegzetességei: a gömbölyded, tömörnek látszó forma, a konvex és konkáv felületek váltakozása, az előre tolt utaskabin, a hosszú orr és a magas, rövid farrész. A sajátos arányoknak ebben az esetben ráadásul van is értelmük. A CTS nevű német tetőspecialistával közösen kialakított tető könnyedén elfér a tágas csomagtérben, és az első tengely vonalában kezdődő utastérnek köszönhetően akár négyen is elférnek az autóban. A Bertone állítása szerint négy, átlagos lábméretű felnőttnek is elegendő hely jut az autóban. A képeket látva határozottan kicsinek látszik az autó, de ez jobbára optikai csalódás. A Suagná 4,173 méter hosszú, 1,38 méter magas és 1,773 méter széles, azaz széltében és hosszában csaknem akkora, mint egy Fiat Stilo.

Sajnos a pofás kupé-kabriónak semmi esélye a sorozatgyártásra, de remélhetőleg felhívja a nagy autógyártók figyelmét a Bertone jelenleg nagyrészt parlagon heverő képességeire, és így segíthet, hogy a nagy nevű olasz tervezőstúdió fennmaradjon.