Skoda Roomster részletesen

2006.03.03. 11:48

Ahogy az már az autó nevéből is sejthető, a Skodánál igyekeztek minél tágasabb járművet építeni minél kisebb alapterületre. A Roomster mindössze 4,205 méter hosszú, de a tengelytávja 2,62 méter, azaz még a milliméterre ugyanilyen hosszú VW Golf Plusénál is nagyobb négy centiméterrel.


Galéria - kattintson a képre

Nem csoda, hogy az autó könnyedén befogad öt utast, és emellett a hátsó ülések helyzetétől függően 450 és 530 liter közti térfogat jut a csomagoknak. A hátsó ülések lehajtásával 1555 literre növelhető a tér, de ha még ez sem elegendő, a hátsó üléssor kiszedésével 1780 literig bővíthető a szállítási kapacitás. A VarioFlex ülésrendszer egyébként is számos lehetőséget tartogat. Változtatható a támlák dőlésszöge, és a középső ülés eltávolításával két különálló hátsó üléssé is alakítható, így igazán széles vállú utasok is kényelemesen elhelyezkedhetnek hátul.


Galéria - kattintson a képre

A Roomster nagy belső tere ugyanakkor hátrányokat is jelent. Az autó légellenállása meglehetősen nagy, és a tömege is tekintélyes: kiviteltől függően 1150-1345 kilogrammot nyom az egyterű modell. Eközben a motorválaszték leginkább kisautós, így a Roomster dinamikája még a legerősebb motorjaival is jó ha átlagosnak mondható. Az alapmodellbe a VW-csoport jól ismert 1,2 literes háromhengerese kerül, szerencsére csak 12 szelepes, 64 lóerős kivitelben. Ezzel az autó 16,9 másodperc alatt érheti el a 100 km/h-t, és végsebessége pedig 155 km/h.


Galéria - kattintson a képre

A következő lépcsőfokot az 1,4 literes négyhengeres benzinmotor képviseli, ezúttal 86 lóerővel (0-100 km/h 13 s, 171 km/h), a legerősebb benzines változatba pedig 1,6 literes 105 lóerős motor kerül (0-100 km/h 10,5 s, 184 km/h). A dízelmotorok egy az egyben a Fabiából érkeznek: az 1,4 literes háromhengeres 70 (0-100 km/h 16,5 s, 158 km/h) és 80 lóerővel (0-100 km/h 14,7 s, 165 km/h) egyaránt kérhető a típushoz, az 1,9 literes ősdízelből pedig a 105 lóerős változatot (0-100 km/h 11,5 s, 182 km/h) építik a Roomsterbe.

A legújabb Skoda persze még csak a Genfi Autószalon látogatói számára érkezett testközelbe. A forgalmazás Európa-szerte csak késő ősszel kezdődik, így az első tesztautókra, és ezzel a mélyrehatóbb személyes tapasztalatokra ugyanúgy várnunk kell, mint arra, hogy megtudjuk, mennyibe kerül a csehek családi autója.