Audi R8: fékezett habzású Lamborghini

2006.09.28. 10:58

Galéria - kattintson a képre

Vége a találgatásnak, végre bemutatkozik az Audi középmotoros sportkocsija. A Lamborghini Gallardo műszaki alapjaira épülő kupé formája nem igazán meglepő. A sorozatgyártású típus néhány részletmegoldástól eltekintve megegyezik a három éve bemutatott Le Mans Quattro tanulmánnyal. Apró különbségek persze akadnak, mint például a hagyományos fényszórók, amelyeknek csak a szegélyén tűnik fel néhány LED, vagy az ajtók mögötti műanyag betét, amely a szériagyártmányon fekete színű.


Galéria - kattintson a képre

Korábban az okozta a legtöbb fejtörést, vajon milyen motort építenek az Audi mérnökei az R8-asba. A Le Mans tanulmányban egy 610 lóerős V10-es motor volt, de ezt érthető módon nem építhették be a sorozatgyártású típusba, mivel így a Lamborghini Gallardónak állítottak volna házon belüli konkurenciát, és nem ez volt a cél. Ezért végül az RS4-es 4,2 literes, 420 lóerős V8-asát kapta meg az autó. A pörgős szívómotor maximális teljesítménye 7800-as percenkénti fordulatszámon jelentkezik, de 430 Nm-es csúcsnyomatékát is 4500-as és 6000-es fordulat között adja le, a leszabályozás pedig csak 8250-es fordulatszámon következik be. A motorhoz kétféle hatsebességes váltó csatlakozhat, hagyományos manuális, vagy az R Tronic fantázianevű szekvenciálisan kapcsolható mechanikus szerkezet, amelynek automata üzemmódja is van.


Galéria - kattintson a képre

Az R8 az Audi hagyományainak megfelelően természetesen állandó négykerék-hajtású, bár a nyomaték nagy része alaphelyzetben a hátsó kerékre jut. A középmotoros sportkocsit ára és teljesítménye alapján leginkább a BMW M6-os, a Porsche 911-es és az Aston Martin Vantage közvetlen ellenfelének tekinthetjük, és a menetteljesítményei alapján is jól passzol ebbe a mezőnybe: 4,6 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100 km/h-ra, maximális sebessége pedig 301 km/h.


Galéria - kattintson a képre

Ha az R8-as nem is olyan erős és gyors, mint a Lamborghini Gallardo, számos megoldás egyenesen az olasz testvérmodellről érkezett. Így az elöl és hátul egyaránt kettős keresztlengőkaros futómű is. Némi felár ellenében ráadásul az Audi Magnetic Ride fantázianevű aktív csillapítórendszer is megrendelhető a típushoz. Ez gyakorlatilag ugyanaz a Delphi által kifejlesztett rendszer, amelyet egyebek közt a Corvette és a legújabb Ferrari modelleken is alkalmaznak, és úgy néz ki, a műfajban jelenleg ez a legjobb megoldás. A viszkozitását


Galéria - kattintson a képre

mágneses erőtér hatására megváltoztató lengéscsillapító-olaj villámgyorsan követi a vezérlő elektronika utasításait. A rendszer többé-kevésbé képes alkalmazkodni a vezetési szituációkhoz, de a vezető is beleszólhat a folyamatba: egy kapcsolóval választhat a sportos és a kényelmes alapbeállítás között. Az R8-as fejlesztésekor persze nem a kényelem volt az elsődleges szempont, hanem a maximális stabilitás, ennek köszönhetően kerültek előre 235/40R19-es gumik előre, és 285/35R19-es úthengerek hátulra.


Galéria - kattintson a képre

Az R8 belül is hozza a kategóriában kötelező minőséget, a bőr és alcantara kárpitozás, és rengeteg fém díszítőelem jellemzi a belső összképet. Alaphelyzetben kényelmes, állítható ülések kerülnek a kétszemélyes fülkébe, de ezeket külön kérésre speciális kagylóülésekre cserélik. Az ülések mögött harmadik személy szállítására már nincs mód, így egy apró, 100 literes csomagtartó-szerűséget alakítottak ki ezen a részen. Az R8-as eleve gazdag felszereltséggel érkezik, de azért a rendelhető extrák listája sem üres. Rendelhető hozzá például Bang & Olufsen hangrendszer, tolatássegítő hanglokátor és kamera, navigációs és szórakoztató rendszer nagy méretű kijelzővel, és a gyáriaknál is szélesebb kerekek, hogy csak néhányat említsünk.

Az Audi R8-as 2007 első felétől lesz kapható Európában és Észak-Amerikában. A típus alapára várhatóan 18-20 millió forint körül lesz, és a vásárlók érdeklődésétől függően legfeljebb napi 15 példány, azaz évente úgy ötezer készülhet belőle a neckarsulmi üzemben.