Külföldön dübörög a Dacia

2009.08.05. 11:04

Romániában 197 746 gépjármű kapott rendszámot az első félévben, 17,4 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi első félévben, jelentették a román statisztikai hivatalban kedden. Külföldön viszont hódít a Dacia.

A legjobban a buszok és a mikrobuszok értékesítése csökkent, 79,2 százalékkal, a legkevésbé a kis kategóriás személyautóké: 14,9 százalékkal. A féléves átlagon belül a második negyedévben súlyosbodott a helyzet: 23,4 százalékkal kevesebb gépjármű kapott rendszámot, mint a tavalyi második negyedben.

Eddig kevesen használták ki Romániában a nyárra is érvényes roncsautó programot. Az autókereskedők azt remélik, hogy a program szeptember elseje és december 11-e közötti, harmadik szakaszában jelentősen emelkedni fognak az eladások. A régi autók kedvezményes beszámítása új jármű vásárlásakor, vagyis a roncsprémium program június és augusztus közötti, második időszakára megállapított kvótájának mindössze 12 százaléka kelt el július közepéig. Összesen 3547 kocsit sikerült értékesíteni június folyamán és július első felében a program keretében, pedig a román állam a három nyári hónap alatt 27 936 roncsautó után fizetne prémiumot. Azonban az emberek még így sem igen vállalkoznak efféle beruházásra.

Ugyanakkor a Dacia márkából Franciaországban júliusban 6488-at adtak el, 72,6 százalékkal többet, mint tavaly júliusban, miközben a francia autópiac egésze 1,3 százalékkal zsugorodott. A Dacia népszerűsége gyorsan nőtt Franciaországban: az első hét hónap átlagában 28,5 százalékkal nőtt a márka értékesítése, a francia autógyártók bizottságának (CCFA) összesítése szerint. A Dacia fő piaca Németország, a második Franciaország, a harmadik Románia.

A Dacia tulajdonosa 1999 óta, a francia Renault szemlátomást maga is a román márkának köszönheti, hogy az első félévben megőrizte piaci részesedését a világ személyautó- és könnyű teherjármű-piacán. A Renault csoport az első félévben 1 106 989 személyautót és könnyű teherjárművet adott el világszerte, 16,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel azelőtt. Ezenközben a világpiac egészében is 16,5 százalékkal szűkült a Renault becslése szerint, így a csoport megőrizhette átlagosan 3,7 százalékos piaci részarányát ezekben a kategóriákban.

A csoport által közölt adatokból azonban kiderül, hogy az első félévben e két kategóriában Renault-márkákból 898 666-ot adtak el, 21,5 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi első félévben. A Renault-Samsung-Motors 1,4 százalékkal 54 497-re növelte értékesítését, viszont a Dacia 153 826 járművet értékesített világszerte, 20,3 százalékkal többet a tavalyi első félévinél, miközben a román autópiac összeesett. A Dacia a termelésének 80 százalékát exportálja. Ennél is erőteljesebbek a júniusi számok: a Renault-márkák értékesítése júniusban is még 7,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, de a Dacia eladásai 40,8 százalékkal haladták meg a tavaly júniusi szintet.