X5 rivális lesz az új Kia Sorento?

2009.08.11. 16:24

A 2010-es Sorento már bemutatkozott tavasszal Szöulban, Európában azonban csak szeptemberben, a Frankfurti Autószalonon debütál vállvetve az új Cee'ddel. A 4,7 m hosszú hétüléses szabadidőautó utastere sokkal igényesebb és tágasabb lett, a karosszéria pedig kecsesebb.

Nem sok részletet közölt egyelőre a Kia az új Sorentóval kapcsolatban, annyi azonban bizonyos, hogy az új, 2,2 literes, 197 lóerős, 421Nm csúcsnyomatékú turbódízel motor rajta lesz a palettán; a vezetőség úgy gondolja, Európában ez a motor lesz a legkelendőbb. Az új motorhoz automata és kézi váltót egyaránt rendelhetünk hat-hat fokozattal.

A Kia azt állítja, sokkal pontosabban irányítható az új Sorento, és emellett nagyságrendekkel kényelmesebb is a futóműve, mint az elődjének. Már olyan nyalánkságok is kerültek az autóba, mint például az indító gomb, vagy a kulcs nélküli beszállás. Míg az előd alvázas volt, az új modell már önhordó karosszériával készül, ennek köszönhetően megnövekedett testméretei ellenére is könnyebb 215 kilóval és ennek következtében gazdaságosabb is, ráadásul az alaktényezője is kedvezőbb: 0,43 helyett 0,38.