Fisker Karma 3,5 literes fogyasztással

2009.09.10. 06:44

Eddig is sokat hallottuk, hogy a benzin-elektromos sportszedán takarékos és tiszta – most azt is elárulták, hogy mennyire.

Az értékek egyelőre a gyári szakemberek számításain alapulnak, így nem csoda, hogy meglehetősen optimistán hangzanak. A Karma ezek szerint csupán 3,5 liter benzint fogyaszt majd 100 kilométeren, közben 83 gramm szén-dioxidot bocsát a levegőbe, és tisztán villanyautóként használva kilométerenként csupán két eurócentbe kerül vele egy-egy kilométer megtétele. Mindez persze takarékos használat esetén lehetséges: ha kihasználjuk a két villanymotor 405 lóerős összteljesítményét, és sokszor lép működésbe a 260 lóerős Opel turbómotor, akkor nyilván jóval kevésbé lesz spórolós a Fisker sportszedánja.

A legszebb azonban az, hogy a Fiskernél azt is kiszámolták, mennyi üzemanyagot és szén-dioxid-kibocsátást spórolhat a világnak a típus, ha 2016-ig minden évben eladnak belőle legalább 15 ezer példányt. Ebben az esetben 941 millió literrel több benzin maradna a többi járműnek, és 2,3 millió tonnával kevesebb szén-dioxid jut a légkörbe. Ehhez persze sikerre kellene vinni a típust, ami a 18 millió forint körüli indulóárat és a visszafogott használati értéket figyelembe véve nem lesz egyszerű.