Vadonatúj Suzuki Alto a láthatáron

2009.10.05. 15:52

A Suzuki kisautója 30 éves, és épp a hetedik generáció bemutatását készítik elő a Tokyo Motor Show-n.

Nem ugyanarról az Altóról van szó, amelyet nemrég mutattak be Európában: a vadonatúj tanulmány, bár hasonlít az Indiában gyártott exportkivitelre, jóval kisebb annál, és Japánban készül, kizárólag a helyi piac számára. Az adókedvezményes Kei kategóriába tartozó apróság csupán 3,4 méter hosszú, a motorja pedig mindössze 658 köbcentis, bár igazán korszerű, hengerenként négy szelepes és két vezérműtengelyes. A kis háromhengereshez fokozatmentes automata váltó csatlakozik, és bár egyelőre csak egy gyártás-közeli prototípusról van szó, amelyből valószínűleg csak 2010-ben lesz szériamodell, a japán szokásokat figyelembe véve alighanem összkerék-hajtású kivitel is lesz.

A Suzuki 1979 óta gyárt kisautókat Alto márkanéven. Az első változat még kétütemű motorral készült, de a típus hamar nemzetközi karrierbe kezdett. A második generáció India első népautója lett – Maruti márkanéven itthon is jól ismert – a harmadik sorozatot pedig Daewoo Tico néven ismerhettük meg. Mifelénk az utóbbi években háttérbe szorult a típus, de Japánban töretlen népszerűségnek örvend, és a Suzukinál azt remélik, hogy az Indiában gyártott, nagyobb exportmodellel – amely Magyarországon, alighanem a helyben gyártott Suzukik védelmében egyelőre nem kapható – ismét meghódíthatják Nyugat-Európában.