Brutális tuning egy Impreza WRX áráért
2009.11.20. 15:29 - Hírszerkesztő
Nem mintha az ML 63 AMG nem lenne elég erős, de azért lehet még csiszolni a gépet. A VÄTH Automobiltechnik 585 lóerősre húzta a Merci motorját, csúcsnyomatékát pedig 690 Newtonméterre tornázta fel.
Ahhoz, hogy elérjék a kellő teljesítmény-növekedést, jelentősen át kellett alakítani a motort. Nagyobb lett a szívócsatorna, nagyobbak a szívó és kipufogó szelepek és természetesen a szeleprugókat is kicserélték, valamint kapott sport vezérműtengelyt. A teljes kipufogórendszert a leömlőtől a katalizátorokon át a hátsó dobig lecserélték, hogy a motor könnyebben lélegezzen; természetesen sportlégszűrőt is tettek a kocsiba.
A motor átalakítása után az elektronikát vették kezelésbe, hozzáigazították a számítógépet a megváltozott viszonyokhoz, így érték el az 585 lóerőt és a 690 Nm-t, ami nagyon jól hangzik, az átalakítás azonban nem volt olcsó, majdnem 20 000 euróba, közel 5,4 millió forintba került.
A motor tuning következtében a hatalmas SUV 4,5 másodperc alatt képes felgyorsulni 100-ra, de ami még ennél is megdöbbentőbb, 300 km/h a végsebessége. Hogy kisebb legyen a légellenállása, spoiler csomagot tettek az ML-re, a 22-es felnikre már inkább a megfelelő megjelenés kialakítása végett volt szükség. A megnövelt motorerő miatt nagyobb fékeket szereltek a kocsira.
A felnik ára 8568, a fékrendszeré 4641 euró. Ha állítható sportfutóművet is szeretne a tulajdonos, megveheti további 1950 euróért. Ha még néhány nyalánkságot, ködlámpát, plusz légterelőt, ilyesmiket szeretnénk, lassan eléri a tuning ára egy vadonatúj Impreza WRX STi árát, vagyis ez a móka több mint pénzkidobás, igaz, nem sok hasonló, vagy hasonlóan erős SUV fog szembejönni az utcán a boldog tulajdonossal.




Kommentek
2009.11.20 19:15:41Gee Halen
Persze azért érdemes SUV-ból szuperautót farigcsálni, mert akkor később lehet elindulni, hogy a gyereket elvihessükaz az óvodába.
2009.11.20 19:16:16Gee Halen
Hmmm, azt a kakaót nem kellett volna meginnom :D
2009.11.20 19:34:24sunblind
veszek a pujáknak, színaranyba vane
2009.11.20 19:47:01dinan333
en ezt tetovaltatom a hatamra, mert ez most a raj
2009.11.20 20:08:35S4mu3l
Román-Orosz piacra kitűnő, imádni fogják
2009.11.20 20:10:33Donpipi
Ez még jobban fog mutatni a szélvédő mögé tett mozgáskorlátozott igazolvánnyal és szlovák rendszámmal!!!A terepjáró képesség pedig fontos a "bodza szedéshez"
2009.11.20 20:22:17don39
Donpipi: A szivemböl szoltál
2009.11.20 20:24:20ertzuiop
inkább egy 200 lovas suzuki samurai kéne
2009.11.20 20:37:21lrrtm1
vagy egy WRX.....
2009.11.20 20:43:56biker_kolee
Az ML helyett veszek egy Porsche-t, a tuning árát meg elköltöm Nordschleife-re meg benzinre. :)
2009.11.20 21:05:44Alf
impreza, suzuki, suv, pfff
nézzétek meg inkább, ki/mi nyeri évek óta a WRC-t...
Donpipinél a pont
2009.11.20 21:10:41Csibefogó
Istenem, hány 10 éves Suzuki jönne ki e árából?
És akkor akkor nem voltam se sznob, se demagóg.
2009.11.20 21:34:37Surci
"inkább egy 200 lovas suzuki samurai kéne"
Hmmm... érdekes 200 lovas?Nekem egy 130 lovas volt egy 1.6-os suzuki motoral de eladtam...
2009.11.20 21:35:41Surci
Nekem meg inkább egy 720LE-s BRABUS G-classe kéne!!!!!!!:)
2009.11.20 21:48:09Professzore
De gagyi, a váltót meg kihagyták belőle.
2009.11.20 21:50:47HONDAPOWER
egy 1200-1300 le körüli Skyline az a brutál tuning nem ez:D
2009.11.20 22:07:44Merida001
De ez a brutál tuning mert 5ember terpeszben ülve kényelmesen suhan 300-al, mert megtehetik!!És még terepen is elmegy: légrugók fel és kész!:)
2009.11.20 22:18:18Surci
"És még terepen is elmegy":))
Szerintem ez még alapjában sem tudna terepezni...
De nem is ez a dolga...:)
2009.11.20 22:27:00szmoker
Értelmetlen, céltalan.
Mint az SUV-k úgy általában.
2009.11.20 23:45:59min
sok értelme van....
2009.11.20 23:53:52éjszárny zöldi
alf
>>
2009.11.21 00:35:46Moleman
Sukár gépjármű, vegye az akinek két anyja van :D
Amúgy a spoilerektől inkább megnő a kocsi légellenállása, mivel a megnövekedett légellenállásból csinál leszorítóerőt. Plusz a peremes 22-es felniknek magukban akkora légellenállásuk van mint egy bicikliző csimpánznak, bár ez a benne ülő mozgássérült-igazolványos járdán parkoló csimpánzokat nyilván nem aggasztja :D
2009.11.21 02:47:47depo79
Nem gyorsan menni a művészet. Aki időben és ahol arra szükség van ott meg tud állni az nagyobb művész...
40 tonna cukornak személyiségformáló hatása van. Ha meg tudsz vele állni azért ha nem akkor azért :-) Egy darab tégla is tud hasítani egyenesen... Nem kunszt szakítani, ha könnyű avas és van benne kraft.
Kamionban abban van vezetési élmény...
2009.11.21 03:11:16jancsibohóc
" Surci " Végre egy igazi FÉRFI! BRABUS G-class igen az gép :D 730ps 1280Nm 2860kg ... G-classe über alles !
2009.11.21 03:31:36royalflush
fogyasztás is über alles
2009.11.21 05:21:16Bukowszky
undorító förmedvény
2009.11.21 05:37:38Cooper911
Ezekben a válságos időben vinni fogják majd mint a cukrot...
2009.11.21 07:51:53.atti
volt ml em . egy szar autót tuningolni :)
inkább egy toyota "land cruiser prado" negyedáron .
2009.11.21 07:56:32stellaz1
"De ez a brutál tuning mert 5ember terpeszben ülve kényelmesen suhan 300-al, mert megtehetik!!És még terepen is elmegy: légrugók fel és kész!:)"
Én egy ilyen batárban 300-nál az autópályán maximum csak rettegnék, és imádkoznék.
Azután agyonverném a söfőrt...
2009.11.21 08:04:39pet77
510- ről 585 le?
Ez vicc? átalakitások nélkül chipeléssel is ment volna szerintem, a maradét 19 ezer euróból meg felszerelhettek volna az elejére egy tolólapot,meg egy lézerágyút s talán még az áldozatok hozzátartozóinak is futotta volna fájdalomdijra.tisztességes ember ijenbe nem ül, csak stricik, meg drogdilerek,....na meg talán a winkler...
2009.11.21 08:07:34pet77
"Én egy ilyen batárban 300-nál az autópályán maximum csak rettegnék, és imádkoznék."
Tévedsz, egy ilyennel 300-nál meghalnál, mert a legkisebb kormánymozdulatra felborul!!
Egyébként meg hol lehet annyival menni?????
2009.11.21 08:14:51gergo
autobahn-n
erdekes amugy: itt all egy soktizmillios auto, de a promo kepeken egy karcos-koszos kocsit latsz viszont. igenytelenek vagy csak figyelmetlenek? vagy igyis-ugyis megveszik, tokmind1?
2009.11.21 11:21:35Szsrobert
Mennyire stabil, és irányítható 300-nál?
Mint egy Lada 200 felett?
2009.11.21 12:39:20AtoszMester
Én már vettem egy ilyen tuningcsomagot, elhihetitek hogy megéri.
Próbáljátok ki ti is, mindenkinek szívvel ajánlom :D
2009.11.21 13:19:06Bambano
egy szinten túl már úgysem az autótól függ a dolog, hanem a sofőrtől. Hiba ülsz bele egy 50 milkás verdába, ha nem vagy elég bátor ahhoz, hogy kitaposd a belét, akkor egy relatíve hulladékkal is megtakarnak...
2009.11.21 13:35:42Alf
oszt ledlámpa mír nincs a kerékbe?
2009.11.21 14:21:27Surci
"inkább egy toyota "land cruiser prado" negyedáron"
Inkább egy Land Crusier bj40!!!!!!:))))
Jancsibohóc!
Itt nálunk a 2.kerbe van egy németrendszámú Brabus G-classe egy csaj vezeti... majd beszélek vele!Múltkor a csaj olyat oda nyomot neki álloból amikor egy Subaru WRX STI probálkozott vele hogy az már a "Nem kapsz levegőt a G-erőtől" kategória!:)
2009.11.21 14:31:15Mortal Vombat
Nem akarok okoskodni,de vagy Klasse németesen vagy Class angolosan. Mégis okoskodtam :)
2009.11.21 15:08:13nsxtom
ismerek 1 itthon de ö csak chipeltette.515 kb 600lo lett,veri a bentley coupét gyorsulásba. tehát nem tudom mitöl lett ez 10 guriga?
2009.11.21 15:17:45Surci
Mortal Vombat!:D:D:D
Tegnap úgy írtam be egy másik helyre hogy G-class erre valami fasz meg aztmodnta hogy classe nak kell írni...Néztem is mert az egyik kedvencem a G de a nevével nem foglalkoztam túlsokat hiszen "G"-nek hívom!:)
Na de mind1!
2009.11.21 16:12:43Szomorú Zoltán
Nekem nagyon tetszik az ML Merci, (az új és feketében na meg AMG felnivel), de ilyen tuningnak nem látom értelmét, nekem a normál AMG 6.3 is sok lenne 25 literes városi fogyasztásnál. Max arra lenne jó hogy a haveroknak dicsekednék, hogy mi van baszki neked csak 320 cdi motorra tellett :DD Amúgy 200 fölött is imádkoznék egy ilyennél hogy ne vágjon elém egy gyökér az autópályán mert akkor tuti kapufa :S A gyorsulás 5 másodperc alatt van de a féktávolságot is meg szabadna-e tudni? :D Mondjuk 300-ról 0-ra hány km távolság szükséges?
2009.11.21 16:38:01enté
Zetros tuning nem lesz?
2009.11.21 17:25:33rokkantterepjárós
2db srt8 kijön az árából egy hétfőre egy meg keddre ami a tuning nélküli változatot csúnyán alázza:
http://www.youtube.com/watch?v=epmGE--EtN0
http://www.youtube.com/watch?v=Md-agGEj5zA&feature=related
2009.11.21 17:48:23Szomorú Zoltán
Inkább egy ♥♥♥ BMW M5 HARTGE ♥♥♥ :)))
2009.11.21 18:56:53Mush
egy kis blogajánló
http://motorandcardesign.blogspot.com/
2009.11.21 19:29:09papitoto
mennyi rosszindulatú megjegyzés....
..ezek a tuningolós haverok találnak fel olyan dolgokat,amik lehetővé teszik azt,hogy a koreaiak kihozzanak egy-egy olcsó autót,ami az évtizedek alatt elérhető lett mindenki számára egy autó.
Ők a technika zseniei,több tiszteletet érdemelnek.
Kíváncsi vagyok,hogy te mennyi pénzt kérnél el mire egy suzukit összeraknál....1.6-os motorral.
Válságban pedig nem mindenki van."mi" igen.
"ők" nem
2009.11.21 19:35:03pejka
nagyonr raj hízóér kele gy üvdcsabi
2009.11.21 19:46:51turbosprint
Aki ezt megint leugatja, annak úgy kell. A Vath már akkor 12 hengeres w124-et csinált, amikor európában még nem is ismerte a nagy jobb lábú fiatalság a Nissan Skyline-t... A Vath az tuning. Ha egy Smartra raknának tuningot (amúgy gyűlölöm, mopedautó), az akkor is Vath lenne. Akinek ez kell, az boldog lesz vele. Ha nem, eladja. Brutál V8. A Mercedes építi az "utolsó mohikánokat". Hál' Isten azért Corvette, Camaro, 300C... De az egy 6.3 V8. Az motor!
2009.11.21 19:47:40turbosprint
Meg az amcsik. Azok még motorok.
2009.11.21 19:48:26turbosprint
Mindenkinél úgysem lehet senki gyorsabb. Mindig van gyorsabb!
2009.11.21 20:23:37soleeroo
reg nevettem mar ennyit, nem gondoltam, hogy a nyers fikazason kivul lesznek jo beszolasok is
sunblind, donpipi, dinan meg a tobbiek... jol nyomjatok :-)
2009.11.21 20:36:37hozé bubó
"kisebb legyen a légellenállása" hát ez nekem is betett XD
semmi gondom se a némettel se a sok lóval, de akárhogy osztom szorzom max egy tepsi bálna jön ki erre a feladatra, nem egy teleKjáró :D
bár manapság 80% inkább csak szőke pic$ákat látok ezekkel, az 50es karú barátaink (szöszinek a :"pppppppárom") valami másra nyergeltek át...
2009.11.21 21:23:12mrsomeonenoone
Kíváncsi lennék mennyi idő alatt fal meg egy teli tankot padlógázon? Lehet veri a McLaren SLR 15 percét... Ilyen légellenállással... Mondjuk a tartály is nagyobb persze...
2009.11.21 21:29:57Alf
Nagyon tecik, menyibe volna? CSere érdekelne szolgáltatásra örzés-védés, vagyonvédelem, tartozázsbehalytás a fö profilunk! átirást mink el tudjuk intézni, környezetvédelmi osztájba.
osztrákból volna jó hozatni ha megoldható renszámilag.
irjatok Feri69vagyonvedelem@freemail.hu
2009.11.21 21:31:00Alf
imél cim lemarat: Feri69vagyonvedelem@freemail.hu
2009.11.21 22:30:07tvakondok
Röhögtök mi, román, meg orosz piac? Szoktatok Budapesten autókázni? Engem a múltkor egy hasonló böszme előzött meg, igaz, nem Merga volt.
2009.11.22 00:01:10Lacika1990
oszt nordslájfén mit megyen?
2009.11.22 03:12:33Vágási Matyi
Ha SUV/SAV, akkor Toyota FJ Cruiser. Vagy X3.
2009.11.22 13:26:13rokkantterepjárós
X3 ????? jó vicccc
2009.11.23 08:44:30mindegykivagyok
turbosprint!
Az amcsik nagy "zsenik"!Ök még nemtudtak feltalàlni
olyan autot,ami 15liter alatt fogyasszon!
2009.11.23 12:04:31G.GABOR
Nem kell kritizálni,mert nem a magyar piacra gondoltak mikor csinálták.Aki meg ilyenre vágyik és megteheti az úgy is megveszi.Háromszáznál meg nem kell forgatni a kormányt,mert ilyen tempónál, csak fél centit kell módosítani a kormányon,hogy irányt váltson az autó.Minél gyorsabb egy autó, annál kisebb kormánymozdulat kell az iránya megváltoztatásához.Aki 300 km/h-nál tekergetni akarja a kormányt,az már régen rossz.
2009.11.23 20:19:01martinhw81
Én is szeretem a francija autókat...