A biztosítók visszavágnak: 2011-ig minden marad a régiben

2009.12.09. 10:18

Az utolsó utáni pillanatban kaptak haladékot a biztosítók, így a tegnapi hírekkel ellentétben egyelőre marad a gyorsított kárrendezés rendszere. Az eredeti elképzelés szerint már januártól változtak volna a kárrendezési szabályok, de a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára szerint a hatályba lépés időpontja átkerült 2011 januárjára – addig pedig még sok minden változhat.

swift prokee 13

Az eredeti törvénymódosító javaslat csak tételes számla ellenében engedte volna fizetni a biztosítókat, ami a MABISZ szerint alkotmányos szempontból is aggályos lett volna, hiszen a károsultakat nem lehet arra kötelezni, hogy megjavíttassák az autójukat, és a döntésüktől függetlenül mindenképp jár nekik az anyagi kár ellenértéke. A biztosítók szerint a gépjármű-forgalmazók és a szervizek állnak a javaslat mögött – így egyfajta lobbiháború kezd kibontakozni a két érdekcsoport között.

A biztosítók azt az ötletet is sérelmezik, hogy az állam rájuk próbálja hárítani a felelősséget a baleset során megsérült autók közlekedésre alkalmas állapotának megállapításával kapcsolatban. A MABISZ álláspontja szerint ezzel a hatóság szerepét próbálnák átruházni a biztosítókra, amelyeknek jelenteniük kellene a közlekedési hatóság felé, és ezután ki kellene várniuk a teljes kárösszeg kifizetésével, míg a hatóság – a károsult költségére – műszaki vizsgát végez az autón. Ilyen esetben a törvény legfeljebb 60%-os előleg kiutalását engedélyezi.

A MABISZ azt ígéri, hogy a haladékként kapott egy évben a Magyar Autóklubbal együtt igyekszik elérni a gépjármű-biztosításokat szabályzó törvény ismételt módosítását. A céljuk az, hogy a fent vázolt, kifogásolható részleteket megváltoztassák a törvényhozók.