A Mercedes megmutatja a jövőt

2009.12.17. 10:36

A kristálygömböt Detroitban állítják ki a németek – négy kereke lesz, és a gyártó jövőjét mutatja meg, a gyári tervezők ötletein keresztül.

mercfuture

Természetesen egy új tanulmányról van szó, amelyet a Mercedes vezető tervezője, Gordon Wegener harangozott be. „Szeretnénk művészi szintre emelni a formatervezést – ha van cég, amely képes lehet erre, az a Mercedes.” – mondta a szakember, majd hozzátette, hogy egy igen szélsőséges, és igen nagy méretű modellről van szó, amelynek semmi esélye rá, hogy ebben a formájában gyártásba kerüljön. Az autó egyértelműen azzal a céllal készült, hogy a Mercedes tervezői visszajelzést kaphassanak aktuális ötleteikkel kapcsolatban, még mielőtt a gyártásra szánt autókon megjelennének.

Ahogy a legtöbb autógyártó, a Mercedes is sok tanulmányt épít, amelyek alig különböznek a fél éven belül megjelenő szériamodellektől, de azért láttunk már a gyártótól egy-két ilyen kísérleti tanulmányt is – amilyen például az óriási, mégis igen takarékos F700-as volt.