Itt a tökéletes városi kiskocsi?

2010.01.07. 16:12

Vannak igazán kicsi városi autók, és igazán olcsók is, de a két tulajdonság hosszú ideje nem jött össze egyetlen autóban. A megoldás talán Kínában születik meg.

Az Anchi név gyakorlatilag ismeretlen Európában, sőt, még Kínában is a kisebb gyártók közé tartozik. Eddig primitív terepjárókat gyártott a cég, amelyek az óriási országban is inkább csak vidéken vásárolnak, de most belefogtak egy kiskocsi kifejlesztésébe, amely a fotók alapján egész ígéretesnek látszik. A formaterve elfogadható, és a fotók alapján a belső tér kialakítása sem tűnik igénytelenebbnek, mint ami ebben a kategóriában már amúgy is megszokott. Ráadásul olyan méretkategóriát képvisel, ami manapság csak vagyonokért elérhető. A hossza 3,19 méter, a szélessége 1,67 méter, a magassága pedig 1,61 méter, azaz ideális Kispolszki-pótlék lehetne: könnyű vele parkolni, de még épp elfér benne két felnőtt.

Az autónak egyelőre neve sincs – csak úgy ismerjük, MC6320A – és arról sem tudunk sokat, hogy miféle műszaki alapokra épül. Csak annyit tudni, hogy 800, 1000 és 1100 köbcentis motorokkal gyártják majd, ötsebességes kézi váltóval, vagy fokozatmentes automatával. Ráadásul valószínű, hogy eleinte meg sem próbálkoznak az exporttal, bár az Anchinak pont nem volna félnivalója Európában, hiszen az autójuk egyáltalán nem tűnik utánzatnak, mint sok más, nagyobb és sikeresebb helyi gyártó termékei.

A kiskocsi bemutatása is azt jelzi, hogy a kínai autógyártás elképzelhetetlen sebességgel fejlődik. Lehet, hogy most még 8-10 évnyi a lemaradásuk a világ nagy autógyáraival szemben, de néhány éve még dupla-ennyinek tűnt, és a fejlesztésre áldozott pénz mennyisége arra enged következtetni, hogy a következő évtized közepére-végére versenyképes termékekkel állhatnak elő az exportpiacokon is. A legjobb betörési pont pedig épp az olcsó kisautók piaca, ahol a vásárlók akár még kisebb minőségi problémákat is könnyen elnéznek, ha a termék olcsó, és alkalmas arra, amire tervezték.