Olcsó lesz az új Chevy szedán

2010.01.12. 18:33

A Sail lényegében az Aveo szedán közvetlen utódja, amelyet a napokban mutatott be a General Motors, bár egyelőre csak Kínában.

Az új típust nagyrészt a GM kínai részlege fejlesztette ki, bár 95%-ban a cégóriás szabványos alkatrészeiből épült. A padlólemez ugyanaz a Gamma 2 jelzésű platform, amelyet az összes hasonló méretű General Motors típus is épül majd, többek közt az ötajtós Aveo RS tanulmány, amelyet épp most állítottak ki a Detroit Motor Show-n, vagy éppen a következő Opel Corsa. Ehhez képest a Sailen nem látszik, hogy bármilyen másik GM modellre túlzottan emlékeztetne, igaz, másra sem igazán hasonlít – egyszerűen nincs jellegzetes egyénisége. Korszerű, áramvonalas, kicsi szedán, amelyre bármilyen logót rátehetnének, azaz tökéletes Chevrolet.

A Sailt két jól ismert Daewoo-GM négyhengeressel kínálják. Mindkettő Euro4-es, a kisebbik 1,2 literes és 87 lóerős – ez a régebbi, az S-TEC II jelzésű sorozatból származik – a nagyobbik pedig S-TEC III-as szériához tartozó 1,4 literes, 103 lóerős benzines négyhengeres. Az adatok alapján mindkét motor jó átlagos dinamikával ruházza fel a Chevyt: a kisebbikkel 12,9 másodperc alatt lehet elérni a 100 km/h-t, a nagyobbikkal pedig 11,9 másodperc a gyorsulási idő. A gyári fogyasztási adatok is egész vonzóak, az egykettessel elvben 5,7, az egynégyessel pedig 5,9 liter benzinnel megtehető 100 kilométer.

A Chevrolet új modelljének legnagyobb erénye persze nem is a motorjai hatékonyságában, vagy kiváló formatervében rejtőzhet, hanem meglepően jó ár-érték arányában. Az alapkivitelért Kínában átszámítva mintegy 1,55 millió forintot kérnek el, de az erősebbik változat ára is 1,9 millió alatt marad, ami egy családi autónak is alkalmas járműért igazán nem tűnik soknak. A kérdés persze az, hogy mire a típus – nyilván még tisztább motorokkal, Lengyelországban összeszerelve – eljut hozzánk is, milyen szám áll majd az árcéduláján.