Porsche Cayenne, második felvonás

2010.02.25. 13:31

Sokkal megnyerőbb, mint az elődje volt, de szüksége is lesz rá: hobbiterepjárót eladni egyre nehezebb, még Porsche felirattal is.

A leköszönő Cayenne volt a Porsche első valódi próbálkozása, hogy kitörjön a sportkocsigyártók skatulyájából. Kiválóan el is végezte a feladatát, de nyolc év után mennie kell, hogy egy műszakilag fejlettebb, vizuálisan harmonikusabb modellnek adja át a helyét. Az új Cayenne meg is felel ezeknek az elvárásoknak: könnyedebb, a sportkocsikhoz jobban passzoló megjelenéssel, új hathengeressel és erősebb V8-asokkal, illetve hibrid hajtáslánccal lesz kapható. Cserébe kevésbé lesz ügyes terepjáró, mint az elődje, de a tulajdonosok zöme eddig is csak aszfalton vagy legfeljebb földúton használta Porsche SUV-ját.

Az új Cayenne eleinte ötféle motorral lesz elérhető. A három benzines közül a 4,8 literes V8-as feltöltés nélkül 400, két turbóval 500 lóerős lesz, a 3,6 literes hathengeres pedig 300 lovas. A dízel és a hibrid VW-technikával készül: az előbbibe 3 literes, 240 lóerős, közös nyomócsöves TDI motor kerül, az utóbbit pedig az Audi 333 lóerős, háromliteres, kompresszoros V6-osa hajtja, egy 47 lóerős villanymotorral együtt. Az összteljesítmény így 380 lóerő, és az autót 60 km/h-s sebesség alatt a villanymotor magában is képes hajtani, azaz így városi araszoláskor egyáltalán nem kell benzint égetni. A hibrid szabványos vegyes ciklusban 8,2 literes fogyasztást produkál 100 kilométeren, és a szén-dioxid-kibocsátását is sikerült 200 g/km alá szorítani: a pontos érték 193 g/km. Ennél persze még takarékosabb a dízel, azzal akár 7,4 liter gázolajból is megtehető száz kilométer. A legtöbb változatba nyolcfokozatú Tiptronic S automata váltó kerül, viszont a felezőt kihagyják a hajtásláncból, mivel a legtöbben egyáltalán nem használták ezt a szolgáltatást.

A látszat ellenére a 2010-es modell valamivel nagyobb, mint az előd: 48 mm-rel hosszabb, és a tengelytávot is megnyújtották vagy négy centivel, így valamivel több a hely a belső térben. A csomagtartó térfogata is bővült 120 litert: most már 670 liternyi golftáska vagy utazóbőrönd fér az ötödik ajtó mögé.  Ugyanakkor a tervezők nagyon figyeltek rá, hogy az új modell még véletlenül se legyen nehezebb, mint a korábbi: ezt a célt olyan jól sikerült megvalósítani, hogy az új Cayenne még könnyebb is lett 180 kilogrammal, ami a tervezők szerint nagyban hozzájárul, hogy a típus a relatíve kis teljesítménynövekedés ellenére jóval dinamikusabbnak tűnik vezetés közben.

A Porsche megkéri az újdonság árát: Németországban a második generációs Cayenne kiviteltől függően 2500-4400 euróval drágább lesz, mint a kifutó változat. A benzines V6-os alapkivitel 55 431, a turbós V8-as csúcsváltozat 115 526 euróba kerül majd. A típus forgalmazása május elején indul Európában, egyedül a hibrid változat bevezetése késik néhány hónapot.