Nem hozott ránk szégyent!
2010.03.06. 21:25 - Vályi István
Véget ért a holnapi WTCC-futam (Curitiba) időmérő edzése és aki végignézte, az minden bizonnyal nem bánta meg. Michelisz Norbi, a Zengő Dension Team, és egy kicsit a mi versenyzőnk is, a remek, tizedik helyre kvalifikálta magát.
Az Q1-ben (itt két részre oszlik a kvalifikáció, nem háromra, mint a Forma-1-ben) az elején, a nagy tömegben futott egy gyors kört a borzalmas minőségű brazil aszfalton. Ezzel bebiztosította magának az első helyet, de a többiek folyamatosan gyorsultak, így a Q1 vége előtt három perccel Norbi újra kijött a pályára, mivel félő volt, hogy nem jut tovább (ekkor a tizedik helyre csúszott vissza).
Kijött és büntetett, a tőle megszokott stílusban, nem kímélve sem autót, sem gumit. Köre olyan jól sikerült, hogy szétcsapta a gyári, Seatos nagymenőket, mint száraz tehénszart a nyári záporeső. Az évek óta élvonalba tartozó Tarquini (tavalyi bajnok), Gené, Coronel orra megnyúlt. Michelisz, aki életében először indul ezen a pályán, tavalyi dízel autóval (a szuperkupás autója benzines volt), nagy jóindulattal gyárinak elkönyvelt csapattal a legjobb Seatosként az ötödik helyre ugrott a megfoghatatlan Chevroletek és Farfus BMW-je mögé. A Q2-be természetesen bejutott.
A tízperces második etapban szinte egymás csomagtartóján autóztak mindannyian, Norbi a végén. A Chevroletek az élen gyilkos tempót diktáltak, látszott, hogy a rossz aszfalton folyamatosan sodródik mindenki. Nem tudni, mennyire tartották fel egymást, de feltételezhető, hogy a hátul lévők, Norbival egyetemben nem tudtak igazán jó kört futni.
Norbi a tizedik helyen állt, amikor az utolsó körben megpróbált javítani a helyezésén, picit hagyta ellépni az előtte autózó Tarquinit, hogy legyen helye. De hiába durálta neki magát, az utolsó előtti kanyarban a már megkopott gumikon kitört az autó és nagy sebességgel a kavicságyba sodródott. Norbi bravúros ellenkormányzással fogta meg a csúszást és azzal a lendülettel ki is került a kavicságyból, a kör azonban elúszott.
Egy hátsó lökhárító árán ugyan, de Michelisz Norbert holnap a rajtrács tizedik helyéről vág neki az első futamnak sok-sok nagymenőt maga mögé utasítva ezzel.
Tiago Monteiro, a mezőny egyik ex-Forma-1-es pilótája, nem jutott be az első tízbe. A riportereknek így nyilatkozott: Nem sikerült megtalálni a sebességet...
Innen üzenjük neki, hogy keresse a csendes, magyar gyereket a tavalyi autóval, az majd megmutatja, melyik pedált kell nyomni.
Holnap futam, ne hagyják ki!
A kvalifikáció végeredménye:
1. 6 Yvan MULLER FRA Chevrolet Cruze 1:23.725
2. 4 Jordi GENE ESP SEAT Leon TDI 1:23.757
3. 8 Alain MENU SUI Chevrolet Cruze 1:23.829
4. 7 Robert HUFF GBR Chevrolet Cruze 1:23.833
5. 1 Gabriele TARQUINI ITA SEAT Leon TDI 1:23.834
6. 11 Andy PRIAULX GBR BMW 320si 1:23.955
7. 10 Augusto FARFUS BRA BMW 320si 1:23.981
8. 17 Michel NYKJAER DEN SEAT Leon TDI 1:24.161
9. 2 Tom CORONEL NED SEAT Leon TDI 1:24.325
10. 5 Norbert MICHELISZ HUN SEAT Leon TDI 1:24.926
11. 3 Tiago MONTEIRO POR SEAT Leon TDI 1:24.562
12. 18 Fredy BARTH SUI SEAT Leon TDI 1:24.983
13. 26 I Stefano D'ASTE ITA BMW 320si 1:25.153
14. 20 I Darryl O'YOUNG HKG Chevrolet Lacetti 1:25.328
15. 21 I Mehdi BENNANI MAR BMW 320si 1:25.486
16. 15 I Franz ENGSTLER GER BMW 320si 1:25.54
17. 25 I Sergio HERNANDEZ ESP BMW 320si 1:25.826
18. 19 I Harry VAULKHARD GBR Chevrolet Lacetti 1:25.841
19. 16 I Andrei ROMANOV RUS BMW 320si 1:27.567





Kommentek
2010.03.06 21:41:55megint
Nem is ismerte a pályát, és mindjárt bejutott a legjobb 10 közé, ha nem hibázik akkor jobb is lehetett volna, a Q2-ben pedig 5!!! volt, a legjobb seatos pedig ha jól tudom mint privát csapat szerepelnek(talán félgyári), rajtot túl kell élni holnap, pár helyet előre lépni, és akkor a második futomon akár dobogó is lehet belőle(már ha még mindig úgy működik a rendszer mint tavaly, nem tudom).
2010.03.06 21:49:43sunblind
"... mint száraz tehénszart a nyári záporeső " Héééhéé :D
... nagyonnagyon halkan mondom, ebben a fiúban benne van egy világbajnoki serleg.
2010.03.06 21:51:17Geresics
Igen-igen! Nekem is mondta Norbi még decemberben, hogy bizony a diesel SEAT-ot is szokni kell, ráadásul lesz pár pálya, amin még nem járt. Már várom, hogy mi lesz a szezon közepén, mikor már ismeri a kocsi minden porcikáját, és ismerős lesz a pálya is számára!
Go Norbi! GO!
2010.03.06 21:53:32ommm
megint:
Mivel a dizel Leonnal mennek, igy hivatalosan gyári csapatként kellett őket elkönyvelni, volt is körülötte zűrzavar.
Tavalyi autó, azzal ez nagyon szép eredmény. Végre egy tényleg tehetséges versenyző, aki ráadásul emberként is megállja a helyét. Ráadásul jó helyen. Nagyon drukkolok neki.
2010.03.06 21:53:59nevesincsenn
holnap csak a rajtot élje túl. Az nagyon kemény szokott lenni(bár van egy olyan érzésem, nem kell annyira félteni). Aztán előrejön a hatodik-hetedik helyre, leintik, megkapja a pontjait. AZTÁN. Ha hetedikként ért be, akkor a második helyről indulhat a következő futamon. Első hétvégén dobogó? sztem meglehet :)
2010.03.06 21:56:20Vadernagyúr
Ügyes ez a gyerek, csak valakinek tényleg segítenie kellene. Ez a Zengő féle csapat sajnos ide nagyon kevés! Egy megfelelő háttérrel akár világbajnok válhatna belőle.
2010.03.06 21:58:00hangacsi
Remélem eután rendszeresen beszámoltok a WTCC eseményeiről, és Norbi alakításairól!
Gratula Norbinak!
2010.03.06 22:00:09b.f.
Ez egy nagyon szép eredmény Norbitól. Csak így tovább!!!
(Az orkoknak szánt segílyt inkább ilyen célokra kéne fordítania az államnak. Országimázsnak vagy mi a fenének se utolsó egy ilyen eredmény:) )
2010.03.06 22:02:00nevesincsenn
Vadernagyúr
A Zengő Motorsport igenis megfelel az elvárásoknak. Nagyon profi csapat, elvégzi amit kell. Arról meg nem tehetnek hogy tavalyi autóval indulnak.Ja, és örüljünk, hogy egy teljesen MAGYAR csapat indul!
2010.03.06 22:06:05ommm
nevesincsenn:
Hááát...azért a szuperkupás rajt sem lehetett piskóta. Ott aztán minden autó tényleg egyforma volt :)
Nem kell félteni, megoldja, ez olyan :)
2010.03.06 22:10:15nevesincsenn
helló ommm!
Látom te is felugrottál :)
2010.03.06 22:10:53motorsport77
Ráadásul nem is a privátok közé sorolták őket hanem a gyári értékelésben szerepelnek. Ez csak pár napja derült ki. Az összes privátot keményen elverte. Ha egy ismeretlen pályán ilyen gyors mi lesz majd ott ahol már ment az európakupán? Nyomjad Norbi teli gáz kicsi fék, nagy levegő!
2010.03.06 22:12:33Malterkeverő
Fantasztikus! Sajnos nem láttam, de holnap mindenképp megnézem, úgy szervezem a munkát :S :)
Hajrá Norbi! El ne szállj!
2010.03.06 22:16:13blow
Vadernagyúr
Itt nem a Zengőéken, hanem a pénzen múlik sok minden. A csapat profi, max kevesebb pénz jut gumikra és alkatrészekre. Kis ország, kis pénz... Örüljünk, hogy ennyiből idáig jutottak!
2010.03.06 22:22:56HippY
Eddig nem néztem WTCC-t.EDDIG:)Sztem egy kicsit ügyes a csávó ha ien körülményekkel 10ik lett:)És gratula a csapatnak is mert azért szép teljesítmény h toltak a Michelisz seneke alá egy olyan gépet amivel még dobogós is lehet ami pénz.
2010.03.06 22:24:15hosszú lépés
Kötelező volt, néztem, nagyon drukkolok neki!
2010.03.06 22:26:38nevesincsenn
http://eurosport.yahoo.com/06032010/58/muller-takes-pole-curitiba.html
itt is megemlítik Norbit, hogy nagyszerűen ment.
amúgy valaki nem tudná felvenni a holnapi első versenyt azt felrakni youtubera vagy valahova? Sajnos nem lesz rá időm. Megköszönném :)
2010.03.06 22:28:01ommm
nevesincsenn:
Én figyelem a motorsportot.
Csak ritkán irok róla.
Mint pl. most )
Norbit személyesen ismerem, rendes, csendes srác. Van benne alázat és ez jó.
2010.03.06 22:33:29pelisandor
Közvetíti valamelyik (sport)csatorna a holnapi futamot?
2010.03.06 22:44:10nevesincsenn
pelisandor:
igen, az Eurosport. 18:00kor kezdődik az első, 20:00kor a második futam
ommmm:
Jó neked, hogy személyesen ismered.És az alázat tényleg becsülendő dolog :)
2010.03.06 23:07:02biker_kolee
"Köre olyan jól sikerült, hogy szétcsapta a gyári, Seatos nagymenőket, mint száraz tehénszart a nyári záporeső."
Ezen szakadtam. :DDDDDDDDDDDDDDDDD
Szép volt Norbi, így tovább!!
2010.03.06 23:52:33villanysanyi
Hatalmas volt! A Q1-ben akkora érzés volt, amikor a végére odabüntette azt a kört, hogy ilyet nagyon ritkán érezni! Tavaly óta várom ezt a futamot, jó kis idény lesz ez! :) Hajrá!!!
2010.03.07 00:23:26DonGatto
Hajrá Norbi, hajrá Zengő! Akkora király, hogy nem csak hogy ott van, hanem ráadásul még magyar csapattal is megy! Nagy reményeket táplálunk az eredmények tekintetében.
2010.03.07 00:39:34The Good Boy
és mekkora szenzáció lett volna, ha nem ront, mert akkor is meglett volna a top 5 valamelyik helye, ha nem ront, mert nem rossz részidejei voltak abban a körben is.
eddig is nagyjából figyeltem a wtcc (kb. futamok felét néztem), amikor volt rá időm, de most mindig lesz! Ez tuti!
2010.03.07 00:43:17atabi
szépen megfogta mikor kisodródott,ez igen !!!!!
2010.03.07 03:12:52akeytronic
Az van, hogy leszakadt az autó alja, ezért vált irányíthatatlanná a sas, Norbi panaszkodott is rá az átbeszélőn. Mivel a SEAT nem vitt belőle tartalékot, ezért Norbi ma diffúzor nélkül fog elrajtolni.
2010.03.07 08:06:34nagyiWRX
A francba remélem azért igy is lépést tud majd tartani velük.
Nekem a bebizonyította a q1 be mit tud.
Első dizeles idömérőjén ismertlen pályán pfffff ennyi!!!!!!
Pár verseny és a legjobb seatos lesz.
Sajna a dévók most a legjobbak.
2010.03.07 08:30:36HippY
akeytronic remélem nincs igazad mert az szomorú lenne ha igen:(mondjuk sztem így is szép eredmények fognak születni:)am 18:00tól tvzés van:D
2010.03.07 10:03:52akiak
HippY: De, sajnos ez így van. de no problemo..
http://www.zengodensionteam.com/kiderult_a_turpissag
2010.03.07 10:05:36sfdrake
HippY
Itt olvashatod mi történt: http://www.zengodensionteam.com/kiderult_a_turpissag
2010.03.07 11:18:25b7b6
hírek a www.zengomotorsport.hu-n vagy a zengodensionteam.com-on
este 18.00-20.00 eurosport.
2010.03.07 11:43:13Benoke2
"szétcsapta a gyári, Seatos nagymenőket, mint száraz tehénszart a nyári záporeső"
Ezzel egy baj van hogy a Seat mint gyár kiszált szóval egy gyári versenyző sincs :o) Sajna a sorozat is tele lett dizeles csodákkal. Azért hajrá Norbi nyomjad neki mint süket a csengőt.
2010.03.07 11:44:08Maybe_
http://www.youtube.com/watch?v=GSeLyn0ONZ8
De hogy szedte össze, ÚRISTEN!!!
2010.03.07 12:18:25The Good Boy
Benoke2:
Ezel csak az a probléma, hogy a seat dizeleket gyári csapatoknak minősitette a FIA (vagy a lánya). tehát tényleg szétverte a seat gyári versenyzőit, csak éppen Norbi is gyári versenyzőnek számit:)
2010.03.07 12:19:00The Good Boy
Ezel helyett EzZel
2010.03.07 13:03:23Owerlord
aztabetyár,összeollózta a gépet rendesen : ))) hajráá :)
2010.03.07 13:09:16bandris11
Jajj, mennyivel jobban tetszik ez nekem mint a Talmácsi szereplése! Remélem megmarad ennyire szerénynek ez a gyerek :)
B.
2010.03.07 14:02:57HippY
elolvastam a cikket és nagyobb respekt lett bennem!10ik lett egy tavalyi autóval úgy hogy első kerekeken alig volt tapadás fékezte a lvegő az autót,és még amugy se volt olyan nagy leszorító erő!ez nem semmi!és remélem télleg sikerül neki:)
2010.03.07 14:56:14Lamborghini
" Tiago Monteiro, a mezőny egyik ex-Forma-1-es pilótája, nem jutott be az első tízbe. A riportereknek így nyilatkozott: Nem sikerült megtalálni a sebességet...
Innen üzenjük neki, hogy keresse a csendes, magyar gyereket a tavalyi autóval, az majd megmutatja, melyik pedált kell nyomni. "
De gáz ez a cikk, cseppet sem elfogult, most mit fikázódik itt az ex Forma-1-es pilótával? Monteiro már akkor felállt a dobogóra az F1-ben, mikor Norbi barátunk még csak a Need For Speed-et telepítette a számítógépén. Azért nem kéne ennyire nagyképűnek.
2010.03.07 15:09:17baranyp
lambo:Nekem nem az elfogultság jött le a cikkből,csak egy jót mosolyogtam.Ez is a szurkolás egy módja,az meg tán nem meglepő ha a hazait biztatjuk.
2010.03.07 17:44:18Tabulator
"Monteiro már akkor felállt a dobogóra az F1-ben, mikor Norbi barátunk még csak a Need For Speed-et telepítette a számítógépén."
Ettől csak még gázabb, hogy kikapott Norbitól.
Hajrá Norbi!
2010.03.07 17:52:44Az EREDETI
Valaki vegye fel a versenyt és ossza meg, vagy töltse fel valahova kéremszépen!
2010.03.07 18:00:46nevesincsenn
szerintem nem kéne most Norbit Talmácsihoz hasonlítani. Örüljünk neki, hogy vannak. Azért mindketten letettek már valamit az asztalra, nem véletlenül vannak ott, ahol. És szerintem nem csak egy sztárja lehet Magyarországnak :)
u.i. megyek versenyt nézni :D
2010.03.07 18:17:56zoleee79
mikor kezdődik a futam?
2010.03.07 18:50:26zséroskenyér
ez a svejci gyerek hogyan előzte már meg? ez itt érvényes, hogy levágja a kanyart aztán legyorsulja?
2010.03.07 18:51:15endru23
első pont megvan :)
2010.03.07 18:53:40akiak
ezt a kanyarlevágásos megelőzést én se értem...
ommm,szerinted?
2010.03.07 18:54:04baranyp
Aki nem látná: http://www.mstworld.com/timing/livetiming.htm?series=wtcc
2010.03.07 18:56:33endru23
max később vizsgálják, de szerintem marad így a helyezés, újoncnak küzdeni kell, ha most rendes rajt lesz száraz pályán meglátjuk hogy megy, de azért a diffúzor csak nincs fent...
2010.03.07 20:09:05ommm
Összesen 3 pont. Jó ez, teljesen elsőre, nagyon jó.
Az első futamról lecsúsztam, de a kolléga már gyártja az összefoglalót.
2010.03.07 20:16:28Gergow
Fog ez menni! Fog ez menni!
Csak el ne szálljanak vele is mint a talmával!
Gyerünk Norbi toljad neki. (Bazz 2hónap szünet :S )
2010.03.07 20:59:12tbi01
És megtörtént!
Ez a fiú megcsinálta!
Tavalyi autóval, diffúzor nélkül, megmutatta mit tud! Le a kalappal!!
Grat!
2010.03.07 21:18:30HippY
nah légyszi meséljétek el mi volt!
2010.03.07 21:19:12nevesincsenn
azért amikor a kommentátor bemondta, hogy gondok vannak a motorjával, egy kicsit megijedtem :)
2010.03.07 21:22:49nevesincsenn
Hippy :
a TC valószínűleg lehoz majd róla egy cikket, abban benne lesz minden ;)
2010.03.07 21:24:35nevesincsenn
Hippy:
amúgy..: http://www.zengodensionteam.com/magyar_siker_a_wtcc_braziliai_versenyhetvegejen
2010.03.07 21:36:08HippY
köszönöm szépen:)
azért nem semmi a csávó!Nincs diffuzór?turbo oda van?Kicsi tapasztalat?Azért egy 3 pontot bezsebel:)
2010.03.07 21:40:41nevesincsenn
szivesen...azért aki tud az tud..hátmégha idei autója lenne, sok-sok gumival és alkatrésszel(de kizárólag a Zengő Teamnél) :)
2010.03.07 21:51:09HippY
rájöttem mért van ez!azért hogy Norbi ne szálljon el magától!Most gondolj bele!Lazán körbeautózná a mezőnyt oda vissza.Most legalább van izgalom:)És büszkeség:D
2010.03.07 22:17:15nevesincsenn
most legfontosabb a tapasztalatgyűjtés. Új autó, új pályák. Kicsit még szoknia kell a légkört, aztán jöhet az alázás.
azért az tényleg dühítő hogy egyik híradóban se szerepelt(bár lehet hogy csak én nem láttam..)
2010.03.07 22:19:45nevesincsenn
amúgy meg...
ria-RIA-HuNGÁRIA!!!!