Ennyi maradt a Celicából?

2010.04.02. 11:15

Az új Scion tC nem sokkal több, mint egy kétajtós Corolla, de legalább fürge. A Toyota csak reménykedhet, hogy ennyi elég lesz a sikerhez.

A japán gyártó azért dobta be a Scion márkát Észak-Amerikában, hogy utat találjon az elsőautós diákok és pályakezdők pénztárcájához. Ennek megfelelően olcsó, elfogadható fogyasztású, de érdekes és dinamikus autókat kellett bemutatni. Két ötajtós doboz mellett 2004-től egy kupét is készítettek, lényegében a Toyota Celica helyett. Nem volt olyan látványos, mint a szellemi előd, de azért eléggé kupészerű maradt, hogy ezzel vonzza a potenciális vásárlókat. Most azonban lecserélték egy új modellre. A név maradt, a karakter nem: az új tC egyenes tetővonalával és rövid orrával minden korábbi könnyedségét levetkőzte, inkább olyan, mintha a Corolla tuningolt, kétajtós változata lenne. Így is van benne dög, de csak annyi, mint a GM vagy a Ford hasonló méretű és árfekvésű kétajtósaiban.

Cserébe nem csak belülről maradt határozottan sportos a tC, de műszaki szempontból is fejlődött. Egyrészt 2,5 literes motort kapott – egy decivel nagyobbat, mint az elődje – 163 helyett 180 lóerővel, így valamivel fürgébben kapkodja a 18 hüvelykes papucsait, másrészt az ötsebességes manuális és a négysebességes automata váltót is egy-egy hatfokozatúra cserélték, ami jobb vezethetőséget ígér. A futómű elöl MacPherson rendszerű, hátul viszont kettős keresztlengőkaros, és a karosszéria súlypontját is sikerült lejjebb vinni az új modell esetében.

Valószínűleg ez a modell is ugyanúgy csak szürkeimportban jöhet Európába, ahogy az elődje, bár az az érzésünk, a japánok már ezzel az autóval is kimutathatóan javíthatnák a Toyota márkanév által hordozott izgalomfaktort errefelé, ahol az utóbbi években tudatosan kiciánoztak minden, kicsit is érdekesebb modellt a választékból.