Nem merik abbahagyni, akkora sláger a 350 lóerős Focus

2010.04.11. 06:35

8342040

Szereti a Ford a Focus RS sorozatot, nem csoda, hogy az aktuális forma nyugdíjba küldése előtt megpróbálnak róla minden bőrt lehúzni. Pár hónappal ezelőtt libbentették meg az RS500 névre hallgató limitált példányszámos különkiadást. Abból ötszázat gyártanak majd, és írd és mondd, tizenkét óra alatt úgy adták el előrendelésben az összes darabot, hogy a mai napig nem tudjuk, mennyibe fog kerülni. Az RS500 Focus a sportosabb beltéren és a 350 lóerős motorján kívül megegyezett a sima, mezítlábas RS-ekkel.

Azóta eltelt két hét, vagy annyi sem, de a Ford nem bírta a nyomást. Azt a nyomást, ami a tizenharmadik óra után ült rá a vezetőség mellkasára: tizenkét óra alatt egymás torkára lépkedve törtettek az RS500-asok vevők, ami után nyilván nem volt egyszerű – és nyilván gazdaságos sem – azt mondani, hogy elfogyott. A Mountune beharangozta, hogy az RS500-al gyakorlatilag megegyező – sőt, azt kicsit túl is teljesítő –, a Ford által jóváhagyott motortuningot dob a piacra.

2721490

A Mountune szolgáltatta motor ugyanúgy 350 lóerős maximális teljesítményt fog leadni, mint az RS500, emellé 460 newtonméter forgatónyomatékra lesz képes, ami egy fronthajtású autónál bődületesen magas érték. A 0-100 km/h-s sprint kijön 5,4 szekundum alatt – ne feledjük, ez az idő az RS500 esetében két tizeddel rosszabb. Tizenkét másodperc kell, hogy az új motorral 160 km/h-ra gyorsítson a leendő vevő, és harmincöt ahhoz, hogy a végsebesség közeli, 240 km/h-t elérje. 266 km/h-nál nem lesz gyorsabb a Mountune Focus sem.

9165016

A teljesítménynövekedést nagyobb légszűrőházzal, nagyobb intercoolerrel, vastagabb kipufogócsővel, és az ehhez módosított elektronikával érték el. A tuning kit első ízben az angliai márkakereskedőknél lesz kapható, de a későbbiekben Európa szerte terjeszteni fogják. Ez az egyetlen utólagos módosító szett, ami nem befolyásolja a Ford által biztosított gyári garanciát. A tervezésben a Ford Team RS mérnökei is részt vettek. A szett ára nagyjából 600 ezer forintnak megfelelő fontra tehető, a beszerelési munkadíj ennek tizede lesz.