Átalakult a kínai Rolls-Royce-utánzat

2010.04.14. 11:59 Módosítva: 2010.04.14. 11:59

A borzalmas bálna nem az egyetlen Geely-újdonság, van meghökkentő sportkocsi, illetve többféle luxusterepjáró és egyterű is. A kínai gyártónak nem elég a Volvo bekebelezése, saját luxusmárkát is alapított Emgrand néven. Nem is aprózták el a fejlesztést: az idei Pekingi Autószalonon gyakorlatilag teljes modellpalettát állítanak ki, igaz, egyelőre nagy részben tanulmányautóként.

A legfeltűnőbb jelenség egyértelműen a Zhuo Yue, amely a tavaly bemutatott Geely GE alapjaira épül, de átalakították a formatervét, hogy ne emlékeztessen a Rolls-Royce Phantomra. Igaz, most más kultúrautóra sem emlékeztet: gigászi, kissé Audi-szerű hűtőmaszkjával, Maybach-szerű farrészével és 5,4 méteres hosszával minden európai, amerikai vagy japán luxusbálnánál hivalkodóbb jelenség, az elegancia csírája nélkül. Azt egyelőre nem tudni, hogy még csiszolnak-e a formán, vagy ez már a végleges autó, de úgy néz ki, a Geely nem mondott le róla, hogy legalább otthon megizzassza a legdrágább luxusautók gyártóit.

Lesz másik eklektikus szörnyszülött is a Geely Emgrand standon, a Tiger GT nevű kupé. A 2+2 üléses jószág egy régebbi, fronthajtású koreai sportkocsira emlékeztet, de annyi krómozott elem került rá, ami egy 50-es évekbeli Cadillacnek is díszére válna. A fényes ablakkeretek és a hátsó lámpák köré rajzolt krómkeret még elmegy, de a pillangóforma hűtőmaszk háromujjnyi kerete már egyértelműen a kínaipiacos játékok túlzásait idézi.

A többi Emgrand modell ezekhez képest meglepően visszafogott: az EV7 és EV8 egyterűek, illetve az EX7, EX8 és EX9 terepjárók elfogadható, szériaérett modelleknek látszanak, igaz, nyomokban emlékeztetnek a Toyota, a Honda és a Mazda egyes modelljeire.

A Geely egyelőre az első esetlen lépéseit teszi a prémiummárkák piaca felé, de a kínaiak fejlesztési tempója és tőkeereje a japánok és a koreaiak korai korszakát idézi, és a Volvo segítségével a Geely hamar veszélyessé válhat nemzetközi szinten is.