Mégsem lesz farmotoros a kis VW?

2010.06.02. 17:46

Elsőre csak egy összezsugorított Polónak látszik, pedig ebben az öszvérben tesztelik a Volkswagen vadiúj városi modelljének technikáját, amelyből már jövőre szériagyártmány lesz.

Ahogy már korábban hallhattuk a cég vezetőitől, a 3,5 méter körüli, háromajtós apróság a korábbi tanulmányautókkal szemben nem lesz farmotoros, és hátsókerék-hajtású. A pénzügyi osztályon leszavazták az ötletet, hiszen a Polo és a Golf is fronthajtással, és keresztben álló orrmotorral  készül, és ezt a bevált receptet követve számos bevált és kifizetett alkatrészt áthozhatnak a nagyobb testvérekből. A formaterv persze aligha marad ilyen, bár nehéz megmondani, hogy mennyi a prototípus lemezeiben az ideiglenes elem. Azon nem csodálkoznánk, ha profilból ilyesmi lenne a végeredmény is, hiszen a Volkswagen autóit készakarva tervezik sokszor szinte sematikusan hasonlóra. A méretek viszont biztosan maradnak: a prototípus nem csak rövid, de feltűnően keskeny is, 1,6 méternél aligha lesz szélesebb.

A kiskocsiba 1,2 literesnél aligha kerül nagyobb motor, bár a TSI turbómotor révén készíthetnek akár egész mérges kiviteleket is. Biztosan lesz dízelmotoros modell is, a szupertakarékos, ezerkétszázas, háromhengeressel, ami a maga 75 lóerejével szintén egész fürgévé teheti az apróságot. Ha igaz, egy-két évvel a premier után készül el a villamos változat is, 82 lóerős elektromos motorral.

A vadiúj autóval a VW megpróbál komolyabb szeletet hasítani az európai kisautó-piacból. Ez már a harmadik próbálkozás lesz, korábban sem a Lupo, sem a Fox nem bizonyult elég vonzó ajánlatnak: mindkettő túl drága, és túl arctalan volt ahhoz, hogy közkedveltté váljon. Azt nem várjuk, hogy az utód izgalmasabb autó lesz – a Volkswagent ismerve erre kicsi az esély – de talán sikerül elfogadható árat kalkulálni neki, ami népszerűbbé teheti elődeinél.