Évente jön egy új Ferrari

2010.06.23. 15:06

Maranellóban is felgyorsul a munka: négyévente cserélni szeretnék a teljes modellpalettát. A sportkocsigyártókra eddig nem volt jellemző ez a fajta felpörgetett modellcsere, így a Ferrari számára hosszabb távon akár komoly piacnyerést is hozhat a modellváltások sűrítése.

Arról persze szó sincs, hogy négyévente az utolsó csavarig átterveznének minden autót, annyi pénz azért nincsen a sportkocsigyártásban, de például egy továbbfejlesztett M változat bemutatására négyévente is telik. A módszer nem idegen a Ferrari mérnökei számára, hiszen gyakorlatilag eddig is gyakorta fejlesztettek új modellt egy korábbi konstrukció módosításával. A 360-as és az F430, vagy az 550 Maranello és utódja, az 575-ös is egyfajta alaposabb modellfrissítés eredményei. A különbség inkább a rendszerességben van: a 458M bemutatására pontosan 2013-ban, az utódmodell premierjére 2017-ben számíthatunk, sem előbb, sem később – már ha hihetünk a vezérigazgató, Amadeo Felisa szavainak.

A legközelebb persze a 612 Scaglietti utódjának premierje van: a következő kényelmes, négyszemélyes túrakupé jövőre érkezik. 2012-ben pedig az 599M típus érkezik, és így tovább: a jelenlegi vezetőség nem szeretne olyan évet, amikor nincsen legalább egy Ferrari-világpremier. A jelenlegi modellstruktúra marad, azaz két kényelmes, hétköznapi használatra tervezett, és két, minimális módosítással versenyzésre is alkalmas, keményebb sportkocsi alkotja majd a választékot. Emellett azt ígérik, nem hanyagolják el a különlegesebb modellek fejlesztését sem, így lesz az Enzóhoz hasonló nagyon kis sorozatú csúcs-sportkocsi úgy tízévenként, valamint nyitott Spyder és gyárilag tovább tuningolt Scuderia modellváltozatok is készülnek.

Bár a gyakoribb modellváltás költségesebb, a kiszámíthatóság és az újdonság ereje jótékonyan hathat az eladásokra, és a Ferrarinál épp ezt remélik elérni. Ha nő a gyártás volumene és ezzel a nyereség, megtérülnek a magasabb fejlesztési költségek, és az sem mellékes, hogy több új modellel a márka még inkább szem előtt lesz – ez pedig önmagában is javítja az esélyeket.