Itt az új Volkswagen Caddy

2010.07.22. 15:04

Wolfsburgban katonás rend uralkodik: minden típusnak fel kell húznia az új egyenruhát, a Phaetontól a Polóig. A Caddy felújítása kapcsán azonban végrehajtottak néhány értelmes változtatást is.

Ha szemből nézzük az átdolgozott modellt, az egyértelműen látszik, hogy egyike az aktuális Volkswagen típusoknak, de azt már komoly kihívás megállapítani, hogy ezen belül pontosan melyik. A hűtőmaszk, ami a Golf vagy a Polo bemutatásakor még egész frissnek hatott, mostanra szinte az összes VW-re rákerült, méghozzá közel azonos formában. A többi külső jegy ugyanakkor szinte változatlan maradt, hátul csak az átszínezett lámpaburák jelzik, hogy történt valami.

Ennek ellenére van néhány apróság belül, amitől a Caddy kifejezetten használhatóbbá válik, legalábbis egyes felhasználók számára. Ilyen a teljes egészében kivehető hátsó üléssor – ilyen a Caddyben eddig nem volt –, amelynek köszönhetően a rövid változat raktere 3030, a hosszú Caddy Maxié pedig 3880 literesre bővíthető szükség esetén. Nem mintha a konkurensek némelyike nem tudta volna ugyanezt évek óta, de mindig örömteli azt látni, hogy egy gyártó megpróbál felzárkózni a vetélytársakhoz.

A motorválasztékot is lecserélték, ami ugyanolyan törvényszerű volt, mint a hűtőmaszkváltás. A Volkswagen csoportnál ugyanis kiirtják a régi 1,9 literes dízelt, illetve az 1,4 és 1,6 literes benzinmotorokat, márpedig a Caddy változatok zömét korábban épp ezek hajtották. A benzines változatokba 1,2 literes, 86 vagy 105 lóerős TSI turbómotor kerül, a dízelesek pedig 1,6 és 2 literes TDI-ket kapnak 75, 102, 110 és 140 lóerővel – ezek közül a 110 lovas kizárólag az összkerékhajtású Caddy típusokba kerül. A két legkisebb dízel elérhető lesz takarékos BlueMotion kivitelben, stop-start rendszerrel, kis ellenállású gumiabroncsokkal, alacsonyabbra állított futóművel és motorfék-üzemben az akkumulátort töltő funkcióval.

Az átdolgozott Caddyt Németországban szeptemberben vezetik be a piacra, de Európa többi részére is megérkezik még az ősz folyamán.