Balszerencse kísérte Michelisz Norbit

2010.08.01. 16:46

SEAT Leon TDi Brno

Az időmérő edzésen elért remek rajthely után elfordult a szerencse Michelisz Norberttől a Túraautó Világbajnokság (WTCC) vasárnapi versenyein, aki így az első versenyen nem tudott célba érni, míg a második versenyen a 14. helyre hozta fel autóját.

Az első, tízkörös verseny repülőrajtját követően Michelisz Norbi feljött az ötödik helyre, míg az élen Huff, Tarquini és Turkington autózott. Az első körben többen kicsúsztak a pályáról, Gené fel is adta a versenyt, a Zengő-Dension Team pilótája pedig visszacsúszott a hatodik helyre. A kör végén be kellett hívni a biztonsági autót.

Michelisz Norbert Brno

A safety-car a harmadik kör végén hagyta el a pályát, így a verseny távot 12 körösre növelték. A magyar tehetség rögtön előzni is tudott, azonban eltalálták a bal első kerekét, így olyan sérüléseket szenvedett az autó, hogy fel kellett adnia a versenyt.

Az ötödik körre továbbra is Huff vezette a mezőnyt, mögötte Tarquini és Menu autózott. A verseny hátralévő részében az élen nem történt változás, míg Priaulx a hetedik helyről feljött a az ötödik pozícióba. A legjobb újonc ezúttal a dán Nykjaer lett, ő a hetedik helyen végzett.

A két futam közötti szünetben a Zengő Motorsport szerelőinek áldozatos, profi munkájának köszönhetően sikerült megjavítani az ötös rajtszámmal induló dízel SEAT-ot, így a magyar versenyző a huszadik helyről indulhatott a második versenyen.

Az állórajtot Michelisz Norbi remekül kapta el, öt pozíciót javítva feljött a 15. helyre, azonban ismét meglökték, így visszacsúszott a 19-re. A harmadik körre Priaulx, Turkington és Tarquini állt az élre, míg a magyar versenyző két pozíciót is javítani tudott.

Az ötödik körben Engstler és Hernandez összeakadt, mely során kilökték egymást, így a hímesházi pilóta feljött a 15. helyre. Az élen Priaulx, Turrkington és Menu autózott. Az utolsó körben a végig élen autózó Tarquini műszaki probléma miatt feladni kényszerült a versenyt, míg Huff és Farfus kemény csatát vívott a megüresedett negyedik helyért.

A verseny leintését követően a dobogó legfelső fokára Priaulx állhatott fel, őt követi sorrendben Turkington és Menu. Michelisz Norbert végül a 14. helyre hozta be a kék SEAT-ot.

Amint Yvan Muller hozzáért a kerekemhez, azonnal éreztem, hogy baj van. Nagyon frusztráló volt a hatodik helyről kiesni ennyi lelkes szurkoló előtt. A második versenyen már nem volt 100 százalékos az autó, amit tudtam megpróbáltam, sajnos csak erre volt elég. Fantasztikus élmény volt ennyi magyar szurkoló előtt versenyezni, rengeteg erőt adott” – mondta el Michelisz Norbert a zengodensionteam.com-nak.

A SEAT Leon Eurocup vasárnapi versenye sem szűkölködött izgalmakban: a nyolcadik helyről induló Wéber Gábor fantasztikus autózással az élre autózott, azonban a harmadik helyért folyó csatában defektet kapott, és kiállni kényszerült.

A legjobb Zengő Motorsportos versenyző az olasz Larini lett, aki a hatodik helyet szerezte meg, míg Birizdó Imre a 10., a portugál Felix Da Costának pedig egy balesetet követően fel kellett adnia a versenyt.