Tőzsdére viszik a General Motorst

2010.08.19. 13:04

Az eredeti GM-részvények ugyan fabatkát sem érnek, de a vállalatóriás most újakat bocsát ki.

A legnagyobb detroiti autógyártó hagyományosan nyílt részvénytársaságként működött: a General Motors Corporation 1916-tól 2009-ig létezett, és a GM-részvény évtizedeken át a biztos befektetés szinonimájának számított. A tavalyi csődeljárás és átszervezés kapcsán azonban teljesen elveszett ezen papírok értéke, és magát a GM-et is csak az amerikai és a kanadai kormány összesen mintegy 56 milliárd dollárnyi segélye – gyakorlatilag egy burkolt államosítás – mentette meg a felszámolástól. Az elmúlt szűk másfél évben a cégnek azt a részét, amelyet megmentésre érdemesnek ítéltek, sikerült ismét önfenntartóvá tenni, így most a legnagyobb részvényes, az amerikai kormány szeretné viszontlátni adódollárjainak legalább egy részét.

Ezt pedig úgy érhetik el, hogy az átszervezett vállalat, a General Motors Company részvényeinek egy részét piacra dobják. Az állam saját részvényeinek az ötödrészét tervezi eladni, amiből mintegy 16 milliárd dollárnyi bevételt remélnek – ha minden igaz, ez lesz a történelem második legnagyobb pénzösszeget megmozgató részvénykibocsátása. Az amerikai és a kanadai kormány hosszabb távon persze szeretne teljesen kiszállni a General Motorsból, és visszakapni minden egyes centet, amit a megmentésére fordított, de ez csak évek alatt, apránként lehetséges, feltéve, hogy a GM sikeres marad, és a következő évtizedben nem szorul ismét megmentésre.