Suzuki elnöki eleganciával

2010.11.19. 13:07

Úgy néz ki, az SX4 alapos átalakítás elé néz – kérdés, hogy a változtatások segítenek-e új vevőket találni.

sx4z

A Suzuki kompakt szedánjánál kevés esetlenebb jószág rója az utakat – ilyen autót a legtöbben főleg az ára és célszerűsége miatt vásárolnak. A legújabb kémfotó azonban azt mutatja, hogy az autó felújítása során a tervezők megpróbálnak valamiféle eleganciát csempészni az összképbe. Az oldalt látható króm díszléc még nem is tűnik túlzásnak, de a nagy, feltűnő, krómszínű hűtőrács finoman szólva is túlzásnak hat az SX4 elején. Nem biztos persze, hogy az autó ebben a formában eljut Európába is, mivel a képen a következő kínai változat prototípusa látható.

A króm díszítések erejét persze nem szabad lebecsülni – például a Skoda kezdeti sikereiben is nagy szerepet játszott az Octavia fényes, feltűnő hűtőmaszkja, amely sokak szemében messze a szintén olcsó VW-származékokat kínáló Seat fölé emelte a cseh márkát.