Lélekvesztő, de abszolút biztonságos

2011.01.20. 16:57

Alig van  gyűrődési zónája, Gordon Murray furcsa kisautója, a T.27 mégis csont nélkül átment az első törésteszten. Ennyit tesz a gondos tervezés.

Előre kell bocsátanunk: Gordon Murray az az ember, aki a mai napig általában a világ legjobb sportkocsijának tartott McLaren F1-et megtervezte. A designer azóta más vizekre evezett, de legalább akkora hévvel tervez, mint korábban.

A Murray-féle kisautó elég sokáig készült – valójában még mindig nem fejlezték be a fejlesztését – és mivel mindenki nagy csodát várt, amikor végre megláthattuk, némi csalódást okozott. Inkább furcsa, mint vonzó, és bár tényleg nagyon kis helyen is elfér, különösebben nem tűnik tágasnak. Most viszont itt az első nagy csoda: a 2,4 méteres, háromüléses gép a szabványos, 55 km/h-s sebességű félfrontális törésteszt során szinte teljesen egyben maradt. Csak az első kerekeit gyűrte maga alá, viszont az utastér már nem deformálódott. A tervező persze nem csodálkozik: azt mondja, 160 hibátlan szimulációt végeztek el, így az lenne a furcsa, ha valami rosszul sült volna el. Murray szerint a T.27 csak azért nem kap majd öt csillagot az EuroNCAP-tól, mert nem építenek bele menetstabilizáló elektronikát, sem függönylégzsákokat.

A T.27-est, amelyet villanymotor hajt, másfél éven belül gyártani szeretnék, bár érzésünk szerint sokkal jobb eséllyel fogadná el a piac a másik változatot, a benzinmotoros T.25-öst, amelyet arra terveztek, hogy eladják a licencét egy komolyabb befektetőnek.